A gomoly-módszer – Interjú Csiba Gábor „csibusz” szövegíróval, gitárossal, énekessel

A gomoly felfelé hömpölygő légnemű anyag, levegőben látható gömbszerű formában. A gomoly összevissza keveredett csomó. A gomoly mindenfelé keveredő embertömeg jellegzetes alakja, mondjuk, egy csatában. A gomoly virágzat, amelynek a virágai egyre kisebbednek. A gomoly egy fele-fele arányban bősi és somorjai zenekar. Somorján próbálnak, és nemrég jelentették meg első kislemezüket.

Csiba Gábor frontemberrel beszélgettünk játékról a hangzásokkal, cukorból készült betűkről, saját skatulyáról, egy ceruza és a Hold szerelméről, tizenhat éve íródott dalszövegről. Közben pedig kiderült, milyen a gomoly-módszer.

 

Januárban alakult a gomoly zenekar, június végén megjelent első EP-lemezetek. Négy szám, hat másodperc híján húsz perc – mégis mennyi gondolat, érzés, kritika. Karcos, szövegcentrikus dalok ezek. Ki felel a szövegekért?

Bevallom, nagyon büszkék vagyunk az EP-re. Az elkészítés teljes folyamata nagyon izgalmas és szórakoztató volt.

A hangszeres részeket a próbatermünkben rögzítettük, ahol sok érdekességet kipróbáltunk, volt időnk eljátszani a hangzásokkal. Az énekfelvételek Vörös Vilinél, a studiolawrence133-ban készültek, ami egy nagyon kellemes hangulatú kis hely, és örülök, hogy lehetőségünk volt ott dolgozni. A keverések után az i-re a pontot a galántai Gila Recording Studios-ban tettük fel, ahol az anyag végleges masterelése történt. A szövegek elkövetéséért én vagyok a felelős, persze megmutatom a zenekarnak és prozódiális dolgokba beleszólhatnak.

 

gomoly

 

Hogyan alakul egy-egy dalotok a próbateremben? Elosztottátok a feladatokat? Mi a gomoly-módszer?

A dalok magját én viszem a próbákra, majd mindenki hozzáteszi a magáét. A hangszerelést együtt csináljuk, kipróbálunk több verziót dalonként, szeretünk kísérletezni. Ezekben a fázisokban még csak énekfoszlányokkal dolgozunk. A szövegírás az utolsó fázisa a dalnak.

Az évek során rengeteg jegyzetem gyűlt össze, amiket felcsapok és a dal hangulatához kezdek el sorokat illeszteni. Amint találok olyat, elkezdem szétbontani a témát, megírom a dallamokat és a prozódiát.

Ezután viszem a szöveget a próbára, és ott már csak minimális változtatások szoktak történni. Ez a módszer eddig eredményesnek tűnt, de lehet, hogy a későbbiekben más dalírási folyamatokat is kipróbálunk majd.

 

 

Ha egyesével a dalok nyomába indulunk, a Cukor című számotok videoklipjénél meg kell állnunk. Stop motion technikával készült, ami elég ritkaság manapság. Hogyan született a klip ötlete? Kik készítették és hol szereztetek ehhez technikát?

Szerettünk volna valami egyszerű, mégis nagyszerű klipet tenni a dal alá. A stop motion az én ötletem volt, valamint az is, hogy a szöveg íródjon ki valamilyen formában. Majd Méry Dávid, a dobosunk hozta fel, hogy lehetne ilyen homokrajz hangulatú. Ezek után adta magát, hogy cukrot használjunk a felvételekhez. A fotók elkészítésében és a videó szinkronizálásában Tuba Dani volt segítségünkre, valamint a stop motion technikában jártas Bittera Patrik. A dalszöveg kéziratát pedig Görcs Erzsire bíztuk. Nagyon jó kis projekt volt, amibe mindenki beletette a kreativitását.

Egy este alatt forgattuk, és több mint ezernyolcszáz fényképet készítettünk a kliphez.

 

gomoly-06
gomoly-07
gomoly-08
gomoly-09

 

A skatulyám című dal egy sajátos helyzetet modellez: magamra húzom skatulyám tetejét – áll a szövegben. Mindenkinek van saját skatulyája, ahová elbújhat a világ elől?

Valójában igen, a nehezebb kérdés, hogy hogyan éli meg valaki azt, amikor visszahúzódik önmaga skatulyájába. Levetkőzhet szerepeket, kiléphet egy kicsit a valóságból, vagy csak simán kint hagyja a hangokat, és befelé figyel.

 

 

A Létra a Holdig gyönyörű kép. De minek is az a létra?

A szöveg ötletét egy rajzolt rövidfilm ihlette, ami egy ceruza és a Hold szerelmét mutatja be.

A távolság miatt a ceruza elkezd egy létrát rajzolni és a Hold felé mászni. Persze, a Hold csak fogy és a ceruza szintén kopik a rajzolástól.

A kapcsolatuk beteljesületlen. A dal is egy vágyakozást mesél el, ami nem teljesülhet be, viszont az utolsó sor nyitva hagyja a választ, hogy ez egy irreális vágy volt-e és erre ráeszmélünk, vagy pedig ez egy szomorú befejezés.

 

Az EP-ét záró Műanyag Élet elég szókimondó szám, nevükön neveztek benne dolgokat. „Játék katonák vagyunk a műanyag hadseregben”. Ezt hirtelen felindulásban, vagy nagyon letörten kellett írnod.

Bevallom, erre már nem emlékszem, mert a dal körülbelül tizenhat évvel ezelőtt íródott. A szövegben rengeteg hiba van mostani szemmel nézve, de végül nem javítottam bele és az eredeti verziójában dolgoztuk fel a zenekarral.

A szöveg szerintem még ennyi év távlatából is működik.

Szerettem volna beemelni egy dalt a múltamból is, annak ellenére, hogy az új dalok egészen más irányt mutatnak.

 

gomoly

 

Milyen jövőt szántok az EP-ének? A neten hozzánk hasonlóan bárki meghallgathatja. Az is a cél, hogy minél több emberhez eljusson?

Az EP egyetlen célja, hogy bemutatkozzunk és hallgassátok. Jelenleg minden nagyobb zenei streaming szolgáltatónál megtaláljátok.

Szerintem ebben a korban a digitális disztribúció a legoptimálisabb módja a zenéid nyilvánosságra hozására.

A cédét feleslegesnek tartom, mert egyre kevesebben rendelkezünk lejátszókkal. Érdekességképpen vinlyen lehetne még kiadni, korlátozott példányszámban.

 

Az első EP ellenére a zenekar tagjainak a gomoly előtt is volt már zenész múltjuk?

A zenekarból a legrégebbtől az öcsémet ismerem, születése óta. (nevet) Ő Csiba Tamás, a zenekar basszusgitárosa. Régebben a Night Ride formációt erősítette. Dobosunk Méry Dávid, akivel a Renton and the error jam-et alapítottuk még tíz évvel ezelőtt, de ismeretségünk még ennél is régebbre nyúlik vissza. Baráth Laci a Babadara gitáros énekesét a legkésőbb ismertem meg, körülbelül öt éve, viszont hihetetlen, mennyire egy hullámhosszon vagyunk zeneileg. Jómagam pedig a zenekar énekes gitárosa vagyok, és mindenki csak csibusz-ként ismer.

 

gomoly

 

Tetten érhető nálatok, hogy szeretnétek magatokat megkülönböztetni más alternatív zenét játszó zenekaroktól. A Cukor videoklipje, a fekete-fehér, klasszikus filmre fényképezett fotók, a szókimondó szövegek legalábbis mintha erre utalnának.

Lehetséges, de nem mondanám tudatosnak. Semmiképpen sem szeretnénk másokat utánozni. Próbálunk hangulatokat teremteni magával, a zenével, ezáltal adja magát a képi világ is.

A zenénk egy kicsit kopott, recsegős, nem kristálytiszta. Akár egy analóg fotó, ami fizikai formában is létezik, nincs digitálisan editálva.

Szerintem ennek megvan a varázsa. A zenekari logó is egy analóg kép, ami dupla expozícióval készült. Lényegében lefotóztuk a kinyomtatott feliratot, majd a felhőket és a két kép egymásra égett.

 

gomoly

 

Mikről szólnak majd az ezek után következő gomoly-dalok?

Lehet, hogy sablonosan fog hangzani, de az életről. Érzésekről, tapasztalásról, élményekről, legalábbis az én szemszögemből. Szinte minden nap felírok egy sort a jegyzeteimhez, amiből vagy lesz dalszöveg, vagy nem. A cukor refrénje valójában öt éven keresztül íródott, és csak a zene elkészülte után raktam egymás mellé ezeket a sorokat, gondolatokat, amiket egy nehéz élmény ölel össze...

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Tuba Danii