Sok mindenről beszélgettünk, a focitól kezdve, a rozsnyói nagymama húsleveséig. A hajdani családi zenekarukról, évtizedes zenészbarátságról, a lemezükről, a koncertekkel teli nyarukról. Még Madridban értük utol Nagy Csomor András népzenészt, a Nagy Csomor András és zenekara frontemberét.
Hogyan kerültél Nagyölvedről Madridba? Miért éppen Spanyolországba?
Néhány évvel ezelőtt Spanyolországban kirándultam egy kedves barátommal. Annyira megtetszett, hogy eldöntöttem, amennyiben lehetőségem lesz külföldön tanulni, Spanyolországot választom majd. Ezért amikor harmadéves voltam a jogon, Valenciába jelentkeztem Erasmusra. Félévet töltöttem Valenciában, majd úgy döntöttem, hogy szeretnék még maradni, nyelvet tanulni és alaposabban megismerni az országot. Ezért újabb Erasmusra jelentkeztem Madridba. Mindeközben
az a megtiszteltetés ért, hogy a Mathias Corvinus Collegium támogatásával felvételt nyertem a Colegio Mayor de San Pabloba, amely Spanyolország legnagyobb presztízsű kollégiuma. 1944-ben azzal a céllal alapították, hogy Spanyolország legtehetségesebb egyetemistáit képezzék és neveljék itt katolikus, patrióta szellemben. Ennek megfelelően, ez a kollégium adta és adja azóta is Spanyolország meghatározó személyiségeinek egy jelentős részét. Tehát a madridi Erasmusos tanulmányaim mellett szinte egyedüli külföldiként ennek a kollégiumnak is a tagja lehettem, amiért rendkívül hálás, és amire nagyon büszke vagyok. Életem egyik legcsodálatosabb tanéve fejeződött be.
Gyermekként kezdtél zenélni családi zenekarotokban, amelynek csakhamar híre ment mindenfelé a Felvidéken. Gondolom, gyakran találkozol azzal, hogy ezt emlegetik az emberek, ha faggatni kezdenek. Milyen volt az a családi zenekar, két testvéreddel, Istvánnal és Mártonnal és a szüleitekkel? Márton ma a budapesti Táncművészeti Egyetem végzős növendéke, István pedig a zenekarod másodhegedűse, a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium diákja.
Ó, igen, a Nagy Csomor családi zenekar! Sokszor kérdezgetnek róla. A saját zenekarom kezdetén gyakran össze is keverték a két dolgot. Nagy Csomor, Nagy Csomor. A családi zenekar maga egyébként két rövid történeten keresztül szemléltethető a legegyszerűbben.
Mindent autóutunkat végigénekelte a család, legyen szó népdalokról vagy egyházi énekekről. Másrészt pedig, minden napunk úgy telt, hogy valamelyikünk elkezdett zenélni valahol a házban, majd néhány percen belül az egész család csatlakozott.
Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy a Nagy Csomor családi zenekar megalakulása éppen ezért magától értetődő volt. Csupán színpadra kellett vinni, amit otthon egyébként is csináltunk. Ez sok évig működött, amíg idősebbek nem lettünk, és mindenki más elfoglaltságok után nézett. István most felvételizett a Liszt Ferenc Zeneakadémiára Kováts Péter Bartók-Pásztory díjas hegedűművész tanítványaként, mellette pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanul. Meg kell, hogy mondjam, én ez előbbit nagyon nagy teljesítménynek értékelem, ugyanis Isti viszonylag későn, tizenhat évesen kezdett klasszikus zenével foglalkozni. Az, hogy ilyen rövid idő alatt itt tart, komoly teljesítmény. Persze, ő sosem mondana ilyet, de én a testvéreként megengedhetek magamnak ennyi elfogultságot az irányába. Márton, sajnos, a hegedűt ritkán veszi elő, de cserébe nagyszerű táncos. Be kell látnunk, jobb, mint a két bátyja (nevet). A néptánc mellett pedig erősen érdeklődik a tudományos pálya iránt is, már ami a néprajzot és a szociológiát illeti.
Könnyű volt megszeretni a népzenét? Elindulni ebbe a világba? Vinni Nagyölved, Kéménd, Bény, a Vág–Garam-köz népzenéjét?
A két öcsémmel nem igazán volt más választásunk, mint szeretni a népzenét (nevet). Nem emlékszem rá, hogy tizenkét éves koromig más műfajt is hallgattunk volna otthon.
A szüleim ugyanis a Szőttes és az Ifjú Szivek táncegyüttesiben táncoltak, később édesanyám évekig vezette a farnadi Nádas táncegyüttest. Édesapám harminc éves korában elkezdett hegedülni és brácsázni. Természetes volt, hogy a néptánc és népzene világának a szeretete ránk, a gyermekeikre is átragad. Bevallom, eleinte nem szerettem a saját vidékünk zenéjét. Mindenáron csak erdélyi, különösen kalotaszegi dalokat akartam játszani azok virtuozitása miatt. Édesapám viszont konzekvensen kötelezett bennünket a környék népzenéjének és a magyar nóták tanulására is. Ennek két oka volt. Egyrészt,
az embernek az anyanyelvéhez hasonlóan van egy zenei és egy tánci anyanyelve is, annak beható ismerete tehát elengedhetetlen.
Ez volt az elvi ok. Másrészt, egy-egy muzsikálás alkalmával ismerni kell, amit kérnek tőlünk. Márpedig a környéken nem kalotaszegi hajnalikra mulatnak az emberek, nekünk pedig azt kell játszani, amire igény van. Kinek kellene olyan zenész, aki nem tudja, amit kérnek tőle? Tehát praktikus okai is voltak a dolognak. Persze, ez nem jelentette azt, hogy az erdélyi zenét ne tanultuk volna ugyanúgy, pusztán annyit mondok, hogy a kalotaszegi muzsika esetén külön ösztönzésre nem szorultunk (nevet).
Visszatérve, a nagyölvedi zene túlnyomó többsége új stílusú dallomokból áll. Arról persze, hosszú dogmatikai vitát lehetne folytatni, hogy akkor az most nagyölvedi zene-e, és ha igen, akkor mindezt hogyan kellene muzsikálni, de ez szétfeszítené az interjú kereteit. Természetesen az én válaszom az, hogy igen, ez nagyölvedi zene, amit úgy kell muzsikálni, ahogy az adott zenésznek tetszik, nyilván megőrizve a helyi zene jellegzetességeit. Más kérdés, hogy az új stílusú dallamokat, magyar nótákat a városi, különösen a budapesti cigányzenekarok is játszották. Ők pedig a lehető legmagasabb szinten művelték és művelik is ezt a műfajt a mai napig. Nem véletlen, hogy ahogy mindenhol, úgy a nagyölvedi cigányzenészek is tőlük próbálták ellesni a trükköket. Danis Tibor „Orosz”, nagyölvedi prímás, akitől sokat tanultunk, különösen édesapám, és aki egyébként még az egyik hegedűjét is rám hagyta, legalábbis erről mesélt nekünk.
A lényeg, hogy a környékünk zenéjét, nem lehet csak a népzene felől megközelíteni, foglalkozni kell kávéházi cigányzenével is ahhoz, hogy igazán megértsük az új stílusú dallamok, magyar nóták játékmódjának lényegét. Én azt tapasztalom, hogy ezt nehezen értik a népzenei közegben, ahogy sokszor fordítva, a cigányzenészek részéről sem sikerül megérteni a népzene lényegét. Ezen jó lenne változtatni.
Közben 2015-től a farnadi Estendøn zenekar hegedűse is lettél. Igaz, most Madrid miatt „szabadságon vagy” az együttesből.
Igen, Valenciából és Madridból nem tudtam részt venni a zenekar életében, ezért abban állapodtunk meg a többiekkel, hogy amolyan passzív státuszban maradok a zenekar tagja, hazaérkezésem után pedig megpróbálok visszakapcsolódni a zenekar munkájába. Remélem, az időm is engedi majd.
Újságokban is olvastam a neved. A Mandinerben, a Magyar7 hetilapban. Hallható voltál a Mandiner Podcast adásaiban. Újságíró is vagy?
Elsős egyetemistaként adódott a megtisztelő lehetőség, hogy dolgozhatok a Mandiner kötelékében.
Mindig is nagyon érdekelt a közélet és a politika, a Mandiner értékrendileg közel állt hozzám, a munkatársaim pedig nagy tudású emberek, akiktől rengeteget lehetett tanulni, ezért érdekesnek tartottam kipróbálni az újságírást is.
Idestova négy éve működünk együtt kisebb-nagyobb intenzitással.
Mert fociztál is a Videoton utánpótláscsapataiban.
Igen, imádom a focit. Eredetileg labdarúgó szerettem volna lenni, ezért a középiskolai éveket már Magyarországon kezdtem el. Egy évig fociztam Tatabányán Klausz László és Erdélyi Péter csapatában, majd az U18-at már Csrepka Tamás edzősége alatt kezdtem meg Székesfehérváron a Vidiben.
Az igazat megvallva, mostanra egyre kisebb esélyt látok rá, hogy focista leszek, már csak azért sem, mert mindezidáig nem érdeklődött irántam a Real Madrid (nevet)
Két éve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem honlapja, mint az egyetem büszkeségéről közölt veled interjút. Ebben jelzed, hogy a népzenéről és a magyar kávéházi cigányzenéről azt gondolod, hogy az anyanyelvünk részei. „Ezekre rezonál a magyar néplélek, magyar jellem. Benne van az ezeréves történelmünk, következésképp ismernünk és művelnünk kell“. A Nagy Csomor András és zenekara éppen ezt teszi. Mindez benne van a zenétekben.
Ezzel a kijelentésemmel ma is egyet kell értenem. Legyünk őszinték, ez nem kis dolog, hogy most is ugyanazt gondolom, mint két éve! (nevet). Komolyra fordítva a szót, nagyon örülök, ha a hallgatóságunk úgy érzi, megfelelünk ezeknek a kritériumoknak.
Miközben egyedi hangzásra törekedtek Nagy Csomor István másodhegedűssel, Lajti Ákos brácsással, Lajti Gergely cimbalmossal, aki egyben a zenekar stúdiósa is, Vörös Dániel nagybőgőssel, Babindák István klarinétossal és szaxofonossal, Lakatos Lili és Szabó Kincső énekesekkel? Egyedi hangzásra, amelyben van népzene, kávéházi cigányzene, swing, tangó, világzene. Ez cél volt az első pillanattól kezdve?
Tulajdonképpen igen. A műfajok listája pedig bővülni fog. Egyfelől, mindent szeretünk muzsikálni. Nem elégít ki pusztán az egyik, vagy másik műfaj. Folyamatosan azon jár az agyam, hogy hogyan is lehetne ötvözni a dolgokat úgy, hogy mindaz ízléses maradjon, ne legyen „túl sok“. Másfelől, én a magyar hangszeres hagyomány lényegét nem kizárólag a dallamvilágban látom, hanem a magyar zenei játékmódban, játékstílusban. A kultúra folyamatosan változik, számtalan hatás éri. A különböző települések, népek folyamatos kölcsönhatásban éltek egymással. A magyar népi és kávéházi zenei kultúrában számtalan esetben honosodtak meg „idegen“ elemek. A magyar zenei kultúra pedig ezeket az idegen elemeket a saját képére formálta. Tudományos szempontból természetesen fontos, hogy zenetörténeti és zenedogmatikai distinkciókat tudjunk tenni, de a zene népi hagyományban is létező szerepe, a szórakoztatás szempontjából, ez teljességgel irreleváns. Ha úgy tetszik a horatiusi szempontoknak nem a tudományosság a mértékegysége:
„a művészet feladata, hogy tanítson és gyönyörködtessen“. Szerintem ezt az egészet alapvetően félreértik azok, akik a fenti okokból ellenérzésekkel állnak bizonyos műfajok műveléséhez.
Harmadrészt, az általam vallott meggyőződésnek pedagógiai oka is van. Azt gondolom, a cél az, hogy a kultúránk minél több ember számára újra ismertté váljon, tudjon rá szórakozni, legyen rá büszke.
Egy egészséges nemzeti identitás létéhez elengedhetetlen önnön kultúránk ismerete és szeretete. Ezt a legegyszerűbben úgy lehet elérni, ha bevonjuk őket a szórakozásba.
Egy-egy ismertebb dallal felkeltjük az érdeklődésüket, megszokják a magyar hagyományos zene hangzásvilágát, majd lesznek olyanok, akik nyitottabbá válnak a régi magyar népzene befogadására is. Ha ezt nem tesszük meg, számos ember érdeklődését elveszítjük. Tehát e három és egyben fő megfontolás mentén játszunk úgy és azt, ahogyan és amit.
Mikor alakultatok? Hogyan sikerült egy csapatba hívni ezeket a nagyszerű muzsikusokat?
A zenekar alakulását nehéz meghatározni, mert fokozatosan találtunk egymásra. Istit nem kellett keresnem (nevet). Lajti Gergely és Ákos testvérek, akik Vörös Dániellel már a konziba is együtt jártak. Rendkívül összeszokott hármasról van szó. Úgy alakult, hogy Ákost egyszer elhívtam brácsázni, majd a következő alkalommal már Geri is jött, aztán pedig Vöri is csatlakozott. Babi pedig (Babindák István – a szerk.megj.) gyermekkori barátom, hiszen egyrészt nagyölvedi felmenői vannak, másrészt csatai révén, Érsekkétyen rendszeresen együtt fociztunk.
Szerencsés vagyok, mert mindannyian nagyszerű muzsikusok, és talán nem túlzás, hogy mindannyian a műfaj legkiválóbb képviselői közül valók.
Mitöbb, Babit két éve az év jazz klarinétosának választották Magyarországon. Ami pedig a legszerencsésebb az egészben, hogy az egész zenekar hasonlóan szeret muzsikálni: kreatívan, újító szellemben, virtuózan és tele energiával. Hogy is mondjam: Gerit eddig még nem kellett kétszer kérnem, hogy játsszon egy cimbalom szólót, vagy éppen színesen kísérjen! (nevet) Ez a zenekar működése szempontjából természetesen elengedhetetlen is, hiszen egy zenekar egy elképzelés szerint tud haladni. Hála Istennek, nálunk ez adott. A két kiváló énekesünkkel, Kincsővel és Lilivel egyrészt nagyon régóta barátok vagyunk, másrészt pedig évek óta együtt koncertezünk. Nem volt tehát kérdés, hogy a lemezen is ők énekelnek majd. A nagyölvedi összeállításban már hallhatók is, a szatmári pedig haramosan megjelenik.
Legújabb számotokban, a Kossuth-tangóban édesanyád énekel.
Igen, és szeretném, ha minden lemezünkön lenne egy olyan szám, ahol ő énekel. Nyilván elfogult vagyok, de szerintem a Ne sírj, ne sírj Kossuth Lajos című dal a lemez egyik legjobban sikerült része.
A Szép az asszony, szép a swing népzenében kezdődik, swingben végződik.
Pontosabban egy magyar nótával kezdődik, majd valóban népzenével folytatódik. Egy dallam erejéig pedig swingbe is átváltunk. Szerintem
ez egy szép példája annak, hogy a zenében gyönyörűen átjárhatók az egyes műfajok közötti határok.
Igyekeztük ezt ízlésesen, nem tolakodóan megvalósítani. A közönség pedig majd ítéletet mond a munkánk fölött. Másrészt, az összes nótát, amely az összeállításban szerepel, rendszeresen muzsikáljuk Nagyölveden. Édesapámék szerveztek egy nagyölvedi és szőgyéni férfiakból álló dalárdát. A próbák végén általában előkerül egy kis kolbász, szalonna, alkalom adtán kocsonya, pörkölt, vagy éppen egy bográcsgulyás, tehát amolyan diétás menü, amelyet némi borkóstolás is követni szokott. Természetesen pusztán a borszakmai kíváncsiság okán. Ebben a szereposztásban meglehetősen gyakori, hogy dalra is fakadunk. Az ilyen alkalmakkor többek között a lemezen szereplő nóták is eléneklésre kerülnek, mi pedig mindezt a saját ízlésünk szerint muzsikáltuk el az összeállításunkban.
Készülő lemezetek első száma a Variációk egy kalotaszegi témára volt. Vagy már kész a lemez? Mikor jelenik meg?
A lemezen hat szám van, ebből négy már megjelent, a további kettő pedig rövid időn belül publikálásra kerül. Gyakorlatilag az összes zenemegosztó platformon elérhetőek a zenéink, úgyhogy mindenkit bátorítok, hogy iratkozzanak fel a csatornáinkra.
Koncerteztetek Rómában. Milyen volt?
A Római Magyar Akadémia gyönyörű épületében, a Via Giulia 1 szám alatt fellépni, óriási megtiszteltetés. Felejthetetlen élmény volt. A visszajelzések alapján a közönségnek sem volt ellenére a muzsikánk.
Készültök az idén is a Gombaszögi Nyári Táborba, ahol július 14-étől lesztek hallhatóak a Folkszögletben. Gombaszögre visszajáró népzenész vagy.
Igen, a gombaszögi muzsikálás minden évem egyik fénypontja. Meseszép környezet, nagyszerű társaság, hajnalig tartó mulatozás. Ráadásul nagymamám rozsnyói, tehát még a családlátogatás is belefér. A hajnali mulatozások után pedig különösen jólesik a nagymama húslevese.
Meg kell említenem a zenekar információkkal teli facebook oldalát, ahol valamennyi zenészről olvashatunk adatokat, vallomásokat, megtekinthetjük Mátrai Dávid szép fotóit. Erre a facebook oldalra marad még energiád ennyi teendő mellett?
Nincs más választásom. A közösségi médiát nem lehet megúszni, ha az emberek tudtára akarjuk adni a létezésünket. Dávid nagyszerű fotós, de helyettem beszéljenek a képek.
Hogyan működött a zenekar, amikor te Madridban, a többiek Magyarországon, édesanyád Nagyölveden, az énekes lányok is itthon voltak, vannak? Mikor játszottátok fel a dalokat, amelyek megtalálhatóak a zenei megosztó oldalakon?
A zene egy részét még tavaly nyáron vettük fel, a másik részét pedig a karácsonyi ünnepek alatt. A próbákat pedig a hazaérkezésem után kezdtük újra.
Mi lesz most Madrid után? Sokfelé bemutatjátok majd a Nagy Csomor András és zenekara első albumát? Tovább írod a cikkeket? Mik a terveid?
Még alakul, hogy pontosan mit fogok csinálni szeptembertől. Az biztos, hogy folytatom a tanulmányaimat a jogi karon. Az MCC-ben Prof. Dr. Varga István vezetése alatt maradok a Magánjogi Műhely tagja junior kutatóként. Ezen kívül elképzelhető, hogy dolgozni is fogok a joghoz valamilyen módon kötődő területen. Feltehetően indulunk majd egy a választottbíráskodáshoz köthető témában rendezett nemzetközi versenyen is.
Nagy Csomor András és zenekarával fellépünk a nyáron Gombaszögön, Tusványoson, az MCC Feszten, Esztergomban, azután Hatvanban, a zselízi Országos Népművészeti Fesztiválon és Garamszentgyörgyön, illetve további koncertek szervezés alatt állnak.
A cél nyilván az, hogy minél több helyen be tudjunk mutatkozni. Ősztől pedig szeretnénk találni egy helyet Budapesten, ahol valamilyen rendszerességgel tartanánk mulatságokat a zenekarral.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Mátrai Dávid
