2023. augusztus 16-án, szerdán 19.00 órakor kerül megrendezésre Fekete Tamás, a Virtuózok 2018 televíziós tehetségkutató verseny döntősének zongorakoncertje a pozsonyi Parčík Belopotockéhonál.
Az est folyamán Bach, Beethoven, Chopin, Suchoň, Debussy és Bartók Béla művek hangzanak el.
Az érsekújvári születésű Fekete Tamás konzervatóriumi tanulmányai sikeres befejezésével 2014-ben felvételt nyert a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskolára, ahol Ida Černecká osztályát látogatta. Párhuzamosan egy évig a brünni Janáček Akadémián is tanult, valamint mesterképzéseken vett részt Spanyolországban, Magyarországon és Szlovákiában, melyeken kiváló művészek, Dina Yoffe, Eugen Indjic, Szokolay Balázs, Elena Richter, Fejérvári Zoltán segítették előadói készségei fejlesztésében.
Az ART 21 nemzetközi versenyen Bécsben zongoratriójuk 1. helyezést ért el, és a V4 Ifjú Előadóművészeinek Fesztiválján Sárospatakon ő képviselte Szlovákiát. 2019-ben fellépett a pozsonyi Redutában, ahol a Rastislav Štúr vezényelte Szlovák Filharmonikus Zenekarral Sergej Prokofiev Des-dur zongoraversenyének első részét adta elő.
Ugyan abban az évben 3. helyezést ért el Olaszországban a Tadini piano competition nevű versenyen, 2022-ben pedig 2. helyezett lett Londonban a London Piano Competition 2022 elnevezésű nemzetközi zongoraversenyen. Napjainkban a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskola doktorandusz hallgatója.
A belépés díjmentes. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség a zongorakoncertre.
ATEMPO.sk
Fotó: Lea Lovišková