Oscar-díjat nyert és Oscar-jelölt produkciók hőse - Cserhalmi György születésnapjára

Oscar-díjat nyert és Oscar-jelölt produkciók hőse - Cserhalmi György születésnapjára

Ma ünnepli születésnapját Cserhalmi György a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színész, érdemes művész, aki több mint kétszáz filmben játszott és Oscar-díjat nyert, Oscar-jelölt produkciók hőse.

Cserhalmi György Budapesten született 1948. február 17-én Cserhalmi Gyula és Varga Magda (1922–2015) operaénekes gyermekeként. 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Békés András osztályában.

1971–72-ben, valamint 1975–77 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház szerződtette. 1972–75 között a Veszprémi Petőfi Színházban játszott. 1977–79 között, valamint 1989–91 között a Nemzeti Színház színésze volt. 1979–83 között a Magyar Filmgyártó Vállalat művésze volt. 1983-ban a Budapesti Katona József Színház alapítója és 1989-ig tagja is volt.

 

 

1991 óta szabadúszó. 1991–92-ben a Labdatér Teátrum művészeti vezetője, 1994–98 között az Új Színház tagja, 1999–2003 között a Radnóti Miklós Színház tagja volt. 2007-ben Zalaegerszegen rendezőként is bemutatkozott. Arthur Miller Pillantás a hídról című művét vitte színre. 2010–18 között Székesfehérvárott, a Vörösmarty Színházban játszott. 2014-ben Lear király című darabban a címszerepet játszotta.

 

 

Több mint kétszáz filmben játszott, korunk egyik legjelentősebb férfiszínésze, modern hőstípus. Számos Oscar-díjra jelölt film szereplője. Szabó István Mephisto című műve meg is kapta a díjat. Sokat foglalkoztatják a cseh filmesek is. Nem kis szerepe volt abban, hogy Ondrej Trojan Želary című cseh háborús témájú filmjét 2003-ban Oscar-díjra jelölték. Állandó színésze volt Jancsó Miklósnak (Még kér a nép, Szerelmem, Elektra, Allegro Barbaro, Magyar rapszódia).

Dolgozott Szabó Istvánnal, Makk Károllyal, Sára Sándorral, Bacsó Péterrel, főszereplője volt a filmnyelvet megújító Bódy Gábor több művének. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy készített zenés lemezt is (Básti Julival Hallgass kicsit, Novák Péterrel Eklektikon címmel).

 

 

Wim Wenders a 10 legjobb színész közé választotta be Cserhalmi Györgyöt.

Munkásságát számos díjjal ismerték el. 1982-ben Balázs Béla-díjat, 1990-ben Kossuth-díjat, 2003-ban Európai Életmű-díjat vehetett át. 2014-ben Bitskey Tiborral együtt a Nemzet Színészévé választották az elhunyt Sztankay István és Avar István helyére. 2012 óta a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja. Több alkalommal is elnyerte a magyar filmszemlén a legjobb férfi alakítás díját.

2020-ban a Végtelenben kettő rövidfilm szereplőjeként Dunai Tamással megkapták a Los Angeles-i Independent Shorts Awards Legjobb színészpárosának járó Platina-díjat.

ITT NÉZD MEG A FILMET

2020-ban a Magyar Filmakadémia életműdíját és a Magyar Filmkritikusok Díja – Életműdíját is megkapta, 2021-ben a Magyar Mozgókép Fesztiválon a legjobb férfi mellékszereplő díját hozta el.

 

 

Felesége a 2016-ban elhunyt Cserhalmi Erzsébet színésznő volt, lányuk Cserhalmi Sára filmrendező. Jelenleg a Balaton-felvidéki Kékkút lakója.

2020 tavaszán beszélt először daganatos megbetegedéséről. Életmentő műtéten esett át: eltávolították epehólyagját, patkóbelét és a hasnyálmirigyének egy részét is.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Stekovics Gáspár