Alan Merrill amerikai zenész, énekes, szövegíró 69 éves volt. Halálhírét lánya, Laura Merill tudatta, aki hozzátette, hogy koronavírus okozta szövődményekben hunyt el.
Neve kevésbé lehet ismerős, de a Londonban hódító The Arrows tagjaként írta meg az I Love Rock 'N' Roll című slágert. A dalt a zenekar 1975-ben adta ki, de hét évvel később Joan Jett előadásában lett igazi világsláger.
Alan Merrill 1951. február 19-én született Bronxban (New York), Svájcban és Japánban nevelkedett. Zenei karrierje a 60-as években indult. 1974-ben alapították meg a The Arrows bandát, ahol basszusgitáros-énekes volt. 1977-ben alapította a Runner zenekart. Több szóló albumot is kiadott, az utolsót épp 2019-ben.
Az elmúlt években együtt dolgozott Meat Loaffal, vezetett tévéműsort és szerepelt HBO-sorozatban is (Encyclopedia Brown).
EZ, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!