Kétórás koncertfilmmel debütál ma a Concerto Budapest a Mezzo TV-n, a film szombattól június 5-ig a zenekar honlapján is elérhető lesz ingyenesen.
A Concerto Budapest és a Kremerata Baltica koncertfilmjét a Mezzo TV pénteken 20.30-kor mutatja be nemzetközi platformjain, így Magyarországon is.
A Concerto Budapest szombattól egy héten át elérhetővé teheti a hazai közönség számára a filmet, így az egyik hazai internetes portál élő közvetítésében szombaton és vasárnap este látható, a zenekar honlapján pedig szombattól június 5-ig lesz elérhető ingyenesen.
A film a Concerto Budapest és a Kremerata Baltica, valamint Keller András és Gidon Kremer együttműködésében létrehozott, 2019. december 4-én a Müpában rendezett koncertjéről készült. A mintegy 2 órás film elkészítésében a hagyományos koncertfelvételeknél szokásos televíziós felvételi technika mellett külön filmes stáb is részt vett, a film rendezője Szabó Stein Imre.
A zenei vállalkozás íve Mahler V. szimfóniájának Adagietto tételétől Gidon Kremer vonószenekari átiratában elhangzó Johann Sebastian Bach-Busoni 2.(d-moll) partita Chaconne opusán és Schnittke III. hegedűversenyén át jut el Weinberg 21. (Kaddish) szimfóniájának magyarországi bemutatójáig.
ATEMPO.sk / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!