Varnus Xavér és Berkesi Sándor kapta 2023-ban a Kölcsey-emlékplakettet

Varnus Xavér és Berkesi Sándor kapta 2023-ban a Kölcsey-emlékplakettet

Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagynak és Varnus Xavér orgonaművésznek ítélte oda a Kölcsey Társaság kuratóriuma a Kölcsey-emlékplakettet, a rangos irodalmi-művészeti elismerést a magyar kultúra napja alkalmából tartott szatmárcsekei ünnepségen adták át.

A református templomban rendezett, ökumenikus istentisztelettel egybekötött eseményen kiosztották a Kölcsey-emlékérmet is: a kitüntetéssel a társaság három korábbi tisztségviselőjét, Jánosi Zoltán irodalomtörténészt, a szervezet korábbi elnökét, Szabó István ügyvezető elnököt és Kasztovszki László titkárt jutalmazták.

A díjakat átadó S. Varga Pál, a Kölcsey Társaság jelenlegi elnöke Berkesi Sándor munkásságát méltatva laudációjában arról beszélt, a karnagy személyiségét és hivatása iránti elkötelezettségét jól mutatja, hogy a nagy múltú, de amatőr iskolai kórusból, a Debreceni Református Kollégium Kántusából rövid idő alatt nemzetközi hírű, professzionális együttest faragott, ami a kórus eredeti, gyülekezeti szerepére is áldásosan hatott.

"Személyiségének varázsa mögött a hit, a református hagyomány iránt elkötelezettsége áll fedezetül, pályája gerincét is egyházzenei tevékenysége képezi" - mondta az elnök.

S. Varga Pál megjegyezte, Berkesi Sándor kórusvezetőként nemcsak a Kántus élén töltött be kulcsszerepet: 2015 óta a sárospataki református kollégium vegyeskarának vezető karnagya, de

elkötelezett a határon túli magyar reformátusság iránt is, éveken át vezette a szlovákiai fiatal reformátusok szövetségének kamarakórusát és a nagyváradi egyetem vegyeskarát.

 

Berkesi Sándor

 

A külföldi koncertturnén tartózkodó Varnus Xavérnak távollétében adták át jelképesen a díjat. Életútjáról szólva a Kölcsey Társaság elnöke kifejtette, a művész a világ sok helyén lépett már fel, bár repertoárjában klasszikus, főként orgonaművek szerepelnek, hírnevét kivételes improvizációs képessége alapozta meg.

Egyházzenei kapcsolatai sem szakadtak meg - folytatta - , rendszeresen adott koncerteket református és katolikus templomokban, a zsinagógákban, Szatmárcsekén pedig több mint egy évtizede vesz részt a magyar kultúra napjának ünnepségén, és tiszteli meg az alkalmat orgonajátékával.

Emlékeztetett: Varnus Xavér orgonaművészként, íróként és médiaszemélyiségként egyaránt rengeteget tett az orgonazene népszerűsítéséért. Pályafutása során több mint háromezer koncertet adott, ezekre hatmillióan vettek jegyet, sok hanglemeze, hatvan koncertfilmje és öt könyve jelent meg.

Felvételeit a legnagyobb videómegosztón 32 millióan nézték meg, A Raveltől Vangelisig című CD-je minden idők legnagyobb példányszámban eladott orgonahanglemeze lett - mondta az elnök.

 

 

Az eseményen Csikos Sándor színművész szavalta el a Himnuszt, Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédet mondott. A rendezvényen jelen volt a kormányfő felesége, Lévai Anikó, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára.

Az ökumenikus istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület és Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspökei, Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, valamint Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája hirdetett igét.

A templomi ünnepséget követően a református temetőben Kölcsey Ferenc felújított síremlékénél tartottak koszorúzást és emlékeztek meg az idén kétszáz éves Himnusz szerzőjéről.

 

 

Berkesi Sándor 1944-ben született Debrecenben. Az interneten olvasható életrajza szerint a magyar református egyházzene meghatározó képviselőjének és formálójának tartott karnagy diplomáját 1967-ben szerezte meg a Zeneakadémia középiskolai énektanár és karvezető tanszakán. Ugyanebben az évben lett a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának énektanára, valamint a Debreceni Református Kollégium Kántusának vezető karnagya.

1999-től 2016-ig a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Református Kollégium egyházzenei igazgatója, valamint a cívisváros református hittudományi egyetemének tanára volt. Több vegyeskart vezényelt; Berkesi Sándor irányítása alatt az 1739 óta működő Kántus országos és nemzetközi hírnévre és tekintélyre tett szert. Az országos református kántorképzés szolgálatába 1967-ben kapcsolódott be, segített a Tiszáninneni és a Királyhágómelléki Egyházkerületek tanfolyamának újraindításában.

 

 

Varnus Xavér 1964-ben született Budapesten. A magyar-kanadai kettős állampolgárságú orgonaművész zongorázni a Kőbányai Zeneiskolában tanult, kapcsolata az orgonával az Ihász utcai református templomban kezdődött. Budapesten Kistétényi Melinda és Lehotka Gábor, majd Párizsban Pierre Cochereau és Lorenz Stolzenbach tanítványa volt. 1977 óta koncertezik, 1981-ben Franciaországba, majd Kanadába távozott, több egyetemen és Faludy Györgytől középkori irodalmat és történelmet tanult.

Több mint ötven lemeze jelent meg, amelyek közül a Bach-Mozart-Albinoni-albuma a legnagyobb példányszámban eladott orgonalemez.

Az 1995-ben alapított Kölcsey-emlékplakettel a magyar művésztársadalom azon képviselőit tüntetik ki, akik alkotásaikkal és életművükkel hozzájárultak a magyar és az egyetemes kultúra gazdagításához. Az elismerést 2020-ban Bereményi Géza, Kossuth- és József Attila-díjas író, Balázs Béla-díjas filmrendező kapta meg, a díjazottak között volt mások mellett Zsigmond Dezső filmrendező, Melocco Miklós szobrászművész, Törőcsik Mari színésznő, Sebestyén Márta népdalénekes, Szabó István filmrendező, Makovecz Imre építész és Csoóri Sándor költő-esszéíró is.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: io-of.org, Koszticsák Szilárd / MTI