A Halhatatlanok Társulatát a Magyar Televízió egykori kulturális műsorszerkesztősége, a Stúdió kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin hozták létre 1996-ban, egy portrésorozat ötlete nyomán.
A társulat Örökös Tagjait a nagyközönség választja meg azon előadóművészek közül, akikről úgy vélekedik, hogy tehetségükkel, a nemes célok melletti kiállásukkal, valamint a rendelkezésükre álló eszközökkel sokat tettek a kultúráért, a művészetért és a társadalomért.
Köszönhetően az ATV-nek 2020-ban újra életre keltették a hagyományos lábnyomok elkészítését és kihelyezését a budapesti Operettszínház előtt.
A hagyományokhoz híven, a neves művészekből és közéleti személyiségekből álló kuratórium a Kossuth-díjas Szinetár Miklós vezetésével 2023-ban is négy kategóriában jelölt ki négy-négy művészt. Szavazni SMS-ben (+36 70 7060 600) és az ATV honlapján lehet. Kategóriánként egy telefonszámról max. 20 db SMS szavazat, illetve egy Facebook fiókból max. 20 db online szavazat adható le.
A szavazatok alapján végül kategóriánként két-két művésszel bővül a Halhatatlanok Társulata 2023-ban.
Az idei jelöltek névsora:
Színész:
Csuja Imre
Kovács István
Mucsi Zoltán
Reviczky Gábor
Színésznő:
Piros Ildikó
Szirtes Ági
Voith Ági
Zsurzs Kati
Táncművész:
Frenák Pál
Kékesi Mária
Kováts Tibor
Ladányi Andrea
Operaénekes:
Komlósi Ildikó
Ötvös Csilla
Sümegi Eszter
Szűcs Márta
ATEMPO.sk / ATV
Fotó: ATV
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!