Koncertekkel zárja az évet a The Butchers zenekar

A sikeres nyári közép-európai turné után a somorjai The Butchers zenekar egy kicsit visszafogott a tempóból, de az nem azt jelenti, hogy ebben az évben már nem lesz több fellépésük. Épp ellenkezőleg, az év végéig meg négy koncert vár a srácokra.

Október 29-én a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubban lépnek fel a swing rockot játszó Big Bunny Hall Swinger Club együttessel. Egy héttel később, november 5-én, a nagymagyari kultúrházban adnak koncertet az immár másodszor megrendezett Élvejátszok zenei fesztiválján. December 9-én Komáromban a Fekete kutya vendéglőben lépnek fel 3 órás akusztikus műsorral. Az év végét pedig Somorján fogják zárni a srácok. December 30-án az együttes megünnepeli a zenekar működésének 5-ik évét, valamint a 100-ik fellépését. A programjuk után a koncertest jam sessionnal fog folytatódni, amire szívesen várnak minden játszani vágyó zenészt.

Érdemes követni a bandát, mert mindig tartogatnak meglepetéseket.

ATEMPO.sk