Advent a Hargitán – a Zenthe Ferenc Színház új előadása Salgótarjánban

Advent a Hargitán – a Zenthe Ferenc Színház új előadása

2019. december 2-án és 3-án, hétfőn és kedden 19.00 órától kerül bemutatásra Sütő András Advent a Hargitán című színjátéka a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban.

Belépő hétfőn 3000 és 3500 forint, kedden 2000 és 2500 forint. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

Az előadás nem lesz vidám, de lesz humora. Igazi, hamisítatlan székely humor veszi majd élét a nehéz pillanatoknak. Olyan lesz, mint az élet: olykor mosolyra fakaszt, olykor elgondolkodtat, olykor meseszerű, olykor nagyon is valóságos. Válaszokat ad és kérdéseket vet fel a családról, szerelemről, az Istenbe vetett hitről, a túl könnyen vagy egyáltalán el nem engedett dolgokról. Teszi mindezt úgy, hogy megőrzi Sütő világát és mégis mai lesz.

A lelkünkhöz szól és gondolkodóba ejt Székelyföld különös, misztikummal, néphagyományokkal teleszőtt világa. Az isteni akaratban rendíthetetlenül hívők, ám az Úr döntéseivel mégis folyton pörlekedők világa ez. Itt a térképen feleslegesen keresett, mert valójában bennünk lévő Kis Romlás és Nagy Romlás mellett, a Hargita zord hegyei között éli életét a korán megözvegyült Bódi Vencel. Ide, a havasokba várja haza messzire szakadt övéit, de hiába. Itt bontakozik ki két fiatal tiszta, örömre készülő szerelme, ami ha kell a halált is legyőzi. Itt találkozik a múlt és a jelen, a hűség és megbocsátás, az önzés és a hit, a szeretet és a sosem múló remény. Itt, ahol a tragédia és a csoda kézen fogva jár.

 

Szereplők

Bódi Vencel
Szarvas József
Zetelaki Dániel
Jakab Csaba
Zetelaki Gábor
Hajdu Tibor
Árvai Réka
Tarpai Viktória
Bódi Mária
Varga Fekete Kinga

Rendező: Susán Ferenc
Dramaturg: Sándor Zoltán
Díszlet-, és jelmeztervező: Pallós Nelli
Rendezőasszisztens, ügyelő, súgó: Nagy Sári
Kellékes, öltöztető: Koncz Eszter
Fodrász, sminkes: Baranyi Gréta

ATEMPO.sk