Szerelembor és borszerelem - Szarka Gyula és Ács Tamás Esztergomban

2020. augusztus 15-én, szombaton 21.00 órai kezdettel Szarka Gyula és Ács Tamás zenés műsorára kerül sor Szerelembor és borszerelem címmel az Esztergomi Várszínházban. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

A magyar népdal, a magyar költészet és a magyar bor kötelezően szép együttlétét mutatja be zenés műsorával Ács Tamás és Szarka Gyula. S míg előbbi a Bor, zene, vers – A bor dicsérete címet adta előadásának, addig a Ghymes együttes énekes, gitáros, dalszerzője „A bor és a leányka” címmel mutat be egy nagy csokorra valót az Esztergomi Várszínház közönségének. A dalok témája, szerelem és bor, szerelem és szerelem, bor és bor, örök párosítások, örök témák a népköltészetben, a népdalokban és líra lantosainak műveiben. Ez utóbbiak közül például Balassa, Csokonai, Petőfi, Gárdonyi is megihlette a két előadót, akik ezúttal vendégzenészekkel kiegészülve kínálják e mámorító műsort, szerelmet, bort megidéző összeállítását.

ATEMPO.sk