Ők a Fölszállott a páva középdöntősei

Csali Gyermek Néptáncegyüttes

Az utolsó, negyedik elődöntőből is hat produkció jutott tovább a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban, ezzel kialakult a középdöntő mezőnye, ahol ott van a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes is.

A Duna televízióban élőben közvetített adásban a táncegyüttesek közül a Dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttes, énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában a debreceni Kispendely Énekegyüttes, szóló és párostánc kategóriában Körömi Máté és Bíró Norbert, hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a turai Farkas Gergő hegedűs jutott tovább.

A zsűri szabadkártyájával a tordasi Gatyamadzag zenekar és a Szécsényi Gyermek Néptáncegyüttes került a középdöntőbe.

A korábbi három elődöntőből szintén hat-hat produkció jutott tovább, így ott lesz a középdöntőben Gyúr Gabriella, Bognár Adrián, Bálint Róbert, Horváth Áron, a Jászság Gyermek Néptáncegyüttes, Poór Mária és Szuszai Hunor Sándor, a Csali Gyermek Néptáncegyüttes, Veres Hunor, a Sarjú Banda, Albert Csaba, Makula Zoltán, a Cickom Énekegyüttes, a Cifra Néptánccsoport, Erdélyi Luca, Molnár Bence, Ivánovics Viktor, Marton Bendegúz és Tomócsik Milán.

Az MTVA és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseit pedig a december 16-i döntőben választják ki

aTEMPO.sk / MTI