Megjelent a párkányi Jóvilágvan új lemeze. A folyó balladái a zenekar intenzív alkotási folyamatának eredménye, költői szövegvilággal, közösen hangszerelt dalokkal. A dalok többsége egyben lett felvéve a galántai Gila Recording Studios-ban.
„Az, hogy nem külön játsszuk fel az egyes hangszereket, hanem a fiúk egyszerre zenélnek, ellensúlyozza azt, hogy a dalok „stúdió-sterillé” váljanak, így megmarad bennük a pillanat varázsa, az erő, a „dög”.” - jegyezte meg interjúnkban Bokor Réka.
14 dalt tartalmaz az új anyag, melyek közül néhányhoz olvassátok el Réka gondolatait.
„A lemez a múzsához írt dallal (Arkhé) kezdődik, ez volt az egyik első, ami megszületett bennem azáltal, hogy szövegével őt hívom, őt csalogatom („Mássz a bőröm alá, épülj be a sejtjeimbe, írd a neved belém, hadd lélegezzelek be”). Egy idő után észrevettem, hogy a tervem működött, úgy törtek rám, kívánkoztak ki belőlem sorok, dallamok, mintha megátkoztam volna magam. Arkhé meghallgatott.
Kiemelném az Áspis című dalt is, ami bőven tartogat meglepetéseket, ezen Kárpáti József ’Dódi’, a Quimby zenekar fúvósa közreműködik nagy örömünkre.
Különleges dal lesz a Lilit is. Tudjátok ki a Lilit? Érdemes utánanézni, a dal az ő alakját írja körül és már megszületett a fejemben egy klipötlet is hozzá.
Az Új tájak érdekessége, hogy eddig én nem játszottam hangszeren a dalainkban, most erre is mód volt.
A Hinni csupán című dal 7/4-ben íródott, nagy kihívás és siker volt úgy megírni egy 7/4-des dalt, hogy szinte fel se tűnjék a furcsasága, talán ez a legszomorúbb dal a lemezen.
A zenekar egyik kedvence a Lombjairól, ami zeneileg őrületes „pikoskákat” tartalmaz, nagyon szeretjük játszani.
A két éve megjelentetett Nem elég szép című dalunkat is újraértelmeztük, Gila újrakeverte, talán most már elég szép lett.”
Dallista:
01 Agitáció (intro)
02 Arkhé (A múzsához)
03 A Dunánál
04 Béke
05 Áspis
06 Egyetlenegy
07 Lilit
08 A folyó balladája
09 Koszorú
10 Új tájak
11 Lányok, lányok
12 Nem elég szép
13 Hinni csupán
14 Lombjairól
A lemezgrafikát Izrael Ráchel készítette.
A csillagok alatt szólt a Jóvilágvan (FRISS FOTÓK)
A lemezbemutató koncertre 2021. július 24-én, szombaton este Párkányban, a régi kompkikötőben kerül sor, ahol a TooFar zenekar lesz a vendégük.
A jóvilágvan 15 éve működik Párkányban, jelenleg a legnépszerűbb underground banda Felvidéken. Hisz az őszinte, mondanivalóval bíró dalok erejében, célja, hogy kifejezzen és inspiráljon.
Tagok:
Bokor Réka
Gazdík Miroslav
Jáger Zoltán
Szabó Máté
Valasek Zoltán
Roni, ATEMPO.sk