Bál a Savoyban – a Kolozsvári Magyar Opera előadása online

Bál a Savoyban – a Kolozsvári Magyar Opera előadása online

2021. február 7-én, vasárnap 18.00 órától lesz látható online Ábrahám Pál: Bál a Savoyban című operettje három felvonásban a Kolozsvári Magyar Opera előadásában.

 

Ábrahám Pál a színvonalas irodalmiságú, de csattanós tréfákat sem nélkülöző táncos-zenés színpadi műfaj híve volt. Műveiben arra törekedett, hogy túllépjen a klasszikus operettek cselekményének szokásos sémáin. Zenéjében sokat merített a mindennapokhoz közelálló tánczenéből és jazzből, és általában a nagyvárosi élet hangulatának színpadi megelevenítésére helyezte a hangsúlyt. Hősei már inkább a virágzó kapitalizmus, mint a hervadó arisztokrácia világát idézik.

A Bál a Savoyban című operettet 1932 karácsonyán mutatták be a budapesti Magyar Színházban, ám ezt megelőzően Ábrahám Pál műve meghódította Európát: Berlintől Londonig, Bécsig és Athénig csaknem minden fővárosban játszották. A szövegkönyv szerzői a sikeres bécsi szerzőpáros, Grünewald és Beda, művük nagyszerű magyar fordítása Heltai Jenő munkája. A bemutatón Lázár Mária és Harmath Hilda mellett ott énekelte az elhíresült slágert Törzs Jenő: „Toujours l’amour, egy hölgy és egy úr, az élet kettesben de szép...” Musztafa bej feledhetetlen figuráját Kabos Gyula játszotta, míg a félszeg ügyvédet Rádai Imre, a női jazzkarmestert Rökk Mária alakította.

Ábrahám Pál megtette azt, amire kevesen képesek: zseniálisan ráérzett kora hangulatára, operettjeiben sikeresen vegyítette az egzotikus (spanyolos, keleties, oroszos) és a magyaros ízeket a mindent elsöprő jazzdivattal. Sikerének titkai közé tartozott az is, hogy legjobb számait eredetileg szöveg nélküli tánczeneként is megírta, előre gondolva a hanglemezre, a rádióra és a táncparkettre – az operettek sikerének új zálogaira. Ma is sokan el tudják dúdolni a Bál a Savoyban fülbemászó dalait: „Kicsike vigyázzon egyszer nagymama lesz”, vagy „Az én nevem La bella Tangolita!”

A című kétrészes revüoperett kabaréba illő házassági bonyodalmakra épül, a cselekmény Nizzában játszódik. Most érkezett haza nászútjáról a Faublas házaspár: Henry de Faublas márki és neje, a szép Madeleine a kiadós mézeshetek után is irigylésre méltóan imádják egymást.

Csakhogy váratlanul közbeszól a férj kissé viharos múltja La Tangolita, brazil táncosnő személyében. A márki szakításukkor kitöltetlen váltót nyújtott át a mûvésznőnek, ami egy éjszakai együttlétről szól. Ezt a tartozást La Tangolita a Savoy Hotel nagyszabású bálján óhajtja beváltani. Madeleine – megsejtve a dolgot – ugyancsak megjelenik a bálon, méghozzá könnyűvérű nőnek álcázva magát. A Savoy Hotelben megjelenik Daisy Parker, Madeleine Amerikából érkezett unokahúga, szintén álruhában, és ott van a márki barátja, Musztafa bej, a párizsi török nagykövetség attaséja is.

 

SZEREPOSZTÁS

Henry de Faublas márki - Fülöp Márton
Madeleine - Kele Brigitta
Daisy Parker - Pataki Enikő
Musztafa bej - Ádám János
La Tangolita - Marton Melinda
Celestin Fournitz - Madarász Lóránt
Bessy - Fülöp-Gergely Tímea
Ibi - Vigh Ibolya
Juliette - Kerekes Mária-Magdolna
Mária - Raț Bianca
Pomerol - Szabó József
Archibald - Mányoki László
Speaker - Kovács Ferenc
Bébé - Mányoki Mária
Ernest - Veress László
René - Kovács Ferenc, Rétyi Zsombor
Maurice - Plesa Róbert, Mányoki László
Lili - Páll Ildikó
Paulette - Popovici Zsófia
Clarisse - Popovici Zsófia
Albert - Venczel Péter

Díszlettervező - Venczel Attila
Jelmeztervező - Labancz Klára
Koreográfus - Bóbis László
A koreográfus munkatársa - P. Rusu Gabriela
Karigazgató - Kulcsár Szabolcs
Hangversenymester - Barabás Sándor, Ferenczi Endre
Korrepetitor - Incze G. Katalin, Nagy Ibolya, Nagy Gergő
Súgó - Kondrát Bea
Ügyelő - Gállfy Erzsébet
Vezényel - Jankó Zsolt
Rendező - Szabó Emese

 

ITT NÉZD ONLINE

 

ATEMPO.sk