2023. október 21-én, szombaton 19.30-kor kezdődik a Deres koncertje a Vesztegzárral, az Eugene Toomssszal és a Nagy Dávid Banddel a komáromi RÉV - A Magyar Kultúra Házában.
Bács-Kiskun megye termékeny sivatagjában, kerekerdő közepén áll egy tanya. Ez a tájban korántsem ritka, azonban csak egyetlen házból szól esténként az iszonyat stoner muzsika.
A deres ötlete 2018 szilveszterének estéjén fogant meg hármójuk fejében, amit pár nappal később egy közös örömzenéléssel indítottak útjára. Már az első dallamoknál mindannyian érezték, hogy megérkeztek, és ezt a zenét kell játszaniuk. A stoner rock hangulata körülveszi őket, így hiteles környezetben tudják megvalósítani elképzeléseiket – mint amikor a Kyuss zenekar kábultan lüktető zenéjétől volt hangos a kaliforniai sivatag.
Zenekarjuk nevét a Ludas Matyi című rajzfilmben is meghatározó szerepet játszó padról – a deresről – kapta, amin a Döbrögi-féle nagyságos urak előszeretettel lecsó-pacsiztak a jobbágyaik különféle testrészein.
Jellemző volt ez a fajta „bánásmód” a korábban betyárok lakta vidékükön is.
Mindenkit szeretettel vár a rendezőség az eseményre.
ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!