A Família Kft. tette országosan ismertté Csonka Andrást

Csonka András

Csonka András színész, énekes és műsorvezető Budapesten született 1965. január 16-án. Kisgyerekkorától a színi pályára készült. Apja, Csonka Endre az egykori Vidám Színpad tagja volt évtizedekig.

Csonka András a Nemzeti Színház stúdiósaként lépett először színpadra majd 1985-ben felvették a Színház és Filmművészeti Főiskolára, Szinetár Miklós osztályába, amit 1990-ben végzett el.

Ezután első szerződése a Vidám Színpadra szólította, ezt azonban néhány hónap után felbontotta, mivel bekerült a Magyar Televízió akkor induló szappanoperájába, a Família Kft-be. Itt alapfeltétel volt, hogy aki ott játszott, nem lehetett állandó társulati tag sehol. A sorozattól óriási ismertséget és népszerűséget kapott, amit immár szabadúszó színészként kamatoztatott az ország több színházában.

 

 

Bár prózai szakon végzett, mégis sokkal több musical szerep fűződik a nevéhez. A musical színjátszás két fellegvárában, az Operettszínházban, és a Madách Színházban is szívesen látott vendég. Az operettben látható volt többek között a Funny girl, a Hotel Menthol, a Szépség és a Szörnyeteg, a Kán-kán, az Abigél, a Szép nyári nap című musicalek főszerepeiben, valamint a Viktória, a Cigányszerelem és a Csókos asszony című operettekben. Az utóbbi darab szegedi Nemzeti Színházbeli előadásban is játszott, amiért 2000-ben az Operettfesztiválon megkapta a legjobb táncos komikusnak járó díjat. A Győri Nemzeti Színházban, a Hello Dollyban és a Hotel Mentholban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a Grease-ben, a Hairben, a Remixben is óriási sikerrel szerepelt. Musical feladatai közül is kiemelkedik a világhírű Disney musical, a Mary Poppins, melyben a férfi főszerepet Bertit játssza a Madách Színházban, a 2012-es bemutató óta. Leginkább vígjáték és musical feladatokkal találják meg. A kapj el! az Illatszertár jelentős sikerek voltak számára, ahogy a jelenleg a Játékszínben futó Hatan pizsamában vagy a Tíz kicsi néger is.

Már 7 éve dolgozott színészként, amikor 1997-ben valóra vált régi gyerekkori álma és saját lemeze jelent meg. Ráadásul egy vérbeli poplemez, a 60-as, 70-es, 80-as évek legnagyobb slágereinek feldolgozása, ifj. Malek Miklós irányítása alatt. A lemez 6 hét alatt platinalemez lett, 40 000 db kelt el belőle. 2003-ig további 3 lemeze és egy best of válogatásalbuma látott napvilágot. Köztük a 2001-ben megjelent, az azóta ikonikus sláger címét viselő Ding-Dong, ami szintén aranylemez lett.

 

 

Még a Família Kft idején, ő vezette a sorozat klubjaként is működő éjszakai rádióadásokat a Petőfi adón. 1997-ben kapott lehetőséget többedmagával, hogy Friderikusz Sándor műsorában saját fél órás blokkal jelentkezzen. 1998-tól egy éven át a TV2 Kifutó című showműsorának a házigazdája. 2000-től 11 éven át egyik műsorvezetője az RTL Klub Reggeli magazinműsorának. 2013-ban Lilu oldalán vezeti a Szombat esti láz című táncos showműsor negyedik szériáját, amely műsor második évadát 2006-ban táncosként megnyerte Keleti Andrea oldalán.

2021-ben Szenes Iván-díjban részesült.

ATEMPO.sk
Fotó: Wikipedia