Bulla Elma Kossuth-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész Selmecbányán született 1913. augusztus 26-án.
Szülei, Bulla Antal és Lehoczky Elma felismerve lányuk tehetségét, beíratták a Bérczy-féle tánciskolába, és a helyi szlovák színház prímabalerinájához, az orosz származású Aubrichtovához járatták táncórákra. Igazi csodagyerekké vált kiemelkedő tehetsége által. Hamar felfigyeltek rá, hatéves korára önálló matinét szervezett számára a tánciskola. Viscoussi olasz balettmester külföldi turnéra vitte.
1923 és 1925 között Munczi Bulla művésznéven csodagyerekként lépett fel szerte Európában. Bécsi szereplései során szerepelt a bécsi Józsefvárosi Színházban (Theater in der Josefstadt), Max Reinhardt is felfigyelt rá, beszélt a lány szüleivel, és átvette a képzését. Kitartóan és igen nagy lépésekben kellett haladnia angol, francia, és német intenzív nyelvórákat vett. Emellett pedig a színjátszás alapismereteit tanulja Margarethe Forbes-tól, aki korábban Darvas Lilit is tanította. A tehetséggondozás hatására alig tizenhárom évesen már Puckot játszott németül a Szentivánéji álomban.
Később a színésznő ezt mondta Reinhardtról: „Magam sem tudom, hogy olyan jól beszéltem, vagy olyan rosszul táncoltam, amikor meglátott, de rábeszélt, hogy adjam fel a balettálmokat és legyek színész.”
1928-tól 1934-ig Reinhardt társulatának egyik vezető színésznőjeként német nyelven játszott Berlinben, Münchenben és Bécsben. Ekkor már hírnévre tesz szert, és úgy jelenik meg az újságokban, mint „Reinhardt új felfedezettje: egy pozsonyi magyar lány”.
Reinhardt egyik vezető színészének a nevét lassan itthon is megtanulták. Bárdos Artúr a (Belvárosi Színház alapítója és igazgatója) 1934-ben a bécsi Kammerspielében megnézi a színésznőt Az orvos válaszol című darabban. Abban az évben haza is hívta, 1935 elején már a Belvárosi Színházban debütált, Meller Rózsi „Vallomás” című darabjában.
Kosztolányi Dezső a következő szavakkal méltatta a színésznőt: „Hittel írom le azonban, hogy pályámon hasonló európai értékkel, hasonló nemes reménységgel ritkán találkoztam. Ez a színésznő törékeny vállain a fönséget hordozza…"
A korszak másik neves kritikusa, Schöpflin Aladár így ír a színésznőről: „Mintha már nem is test volna, csak merő, lobogó lélek”.
A „Vallomás” előadásai közben folyton berekedt, orvoshoz fordult. Életében magánéleti változások következtek be. Ezek mellett is a csúcsra ért, és 23 éves felnőtt színésznőként folytatta karrierjét. George Bernard Shaw darabjában, a Szent Johannában 1936-ban a címszerepben felnőtt színészként is berobbant a magyar színművészet élvonalába.
A budapesti kritikusok: Herczeg Ferenc, Márai Sándor, Vámbéry Rusztem és mások is lelkendezve írtak alakításáról. Ugyanebben az évben megkapta a „Vallomás” című színmű filmváltozatának („Én voltam”) főszerepét is, amiben többek közt Csortos Gyulával, Törzs Jenővel és Uray Tivadarral szerepelt.
1938-ban a Belvárosi Színháztól a Vígszínházhoz szerződött.
Karrierje megakadni látszott, és az 1940-es évek filmjeiben általában a megértő, jóságos feleség szerepét kapja, aki a férjéért a végzet asszonyaival küzd meg. Így Karády Katalinnal a „Kísértés” (1942), Tolnay Klárival a „Férfihűség” (1942), Muráti Lilivel a „Késő” (1943) című filmben, Nagykovácsi Ilonával a „Fény és árnyék”-ban (1943). Ezekben a filmekben csupán karakterszínészként szerepelhetett.
Bulla Elma akkoriban így nyilatkozott: „Valaha mindenáron arra törekedtem, hogy érdekes legyek a színpadon. Az epés kritikusok akkoriban azt írták rólam, hogy modoros vagyok. Egy-egy kézmozdulatom megformálásán sokat töprengtem. Igen, igen a kéz mozgatása volt erényem is, hibám is. (…) A régi filmekben a jóságos, megértő feleség szerepkörébe skatulyáztak be, … nekem ez rémes volt."
Az 1942-ben forgatott „A kétezer pengős férfi” című filmben, illetve Bán Frigyes „Az ötös számú őrház” című alkotásában újra drámai szerepben láthatjuk.
A háború után újra a Belvárosi Színház tagja lett, de fellépett a Vígszínházban és a Művész Színházban is. 1951 végén a Belvárosi Színház (1917-1951) megszűnt, Bulla Elmát a Magyar Néphadsereg Színházához helyezték és haláláig ott játszott. Időskori ikonikus szerepe: Örkény István Macskajáték című darabjában, Giza, amit 1971-től csaknem 200 estén át játszott Sulyok Mária partnereként.
1953-ban, 10 év kihagyás után visszatér a filmvászonra. Számos tévéjátékban játszott, a Macskajáték után szoros rendező–színész viszony alakul ki közte és Makk Károly között. Utolsó jelentős filmjeit is vele forgatta a televíziónak.
Okos és kifejezetten művelt asszony volt, mindehhez mély érzelmi intelligencia is társult. Magánéletével kapcsolatos nyilatkozatai rendkívül visszafogottak voltak, a színházi társalgóban egész lényét „nyilvános magány” övezte. A gyermeki egyszerűség és nyitottság párosult benne a felnőtt ember zárkózottságával, összeszedettségével, és ami esetében nagyon fontos, az önbirtoklással.
A színésznőt isteni Bullaként, vagy az egykori csodagyerekként emlegetik.
Több kitüntetéssel is elismerték munkásságát, 1954-ben Érdemes művész, 1960-ban pedig Kiváló művész lett. 1956-ban megkapta a Kossuth-díjat.
1980. május 14-én hunyt el Budapesten. Férjével, az őt öt évvel később követő Fendrik Ferenccel közös sírhelyben nyugszanak.
ATEMPO.sk
Fotó: Kotnyek Antal / Fortepan
