Zene, színház, tánc - 2022-ben sem maradunk KÚTfeszt nélkül

A Dalafa Polgári Társulás és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ – partnereivel karöltve – idén is megrendezi a Kútfeszt címet viselő zenés-színházi ingyenes fesztiválját Komárom belvárosában, több helyszínen, augusztus 31-e és szeptember 4-e között.

A magas színvonalat képviselő fesztivál legfontosabb célja az, hogy az élvonalból vonultasson fel különleges, kiválóbbnál kiválóbb előadóművészeket.

A hazaiak közül ott lesz a Csavar Színház, Lakatos Áron és zenekara, a Generáció Táncegyüttes és Noémo is.

Mindnyájan a nagy sodrás részei vagyunk – Noémo

Először koncertezik Komáromban viszont a Mitsoura. A kétezres évek legkarakteresebb magyar world-music/etno elektronic zenekara igazán különleges hangzást képvisel. Az énekesnő Miczura Mónika, aki egyedi hangjával nemzetközi színtereken, a világ legrangosabb helyein is énekelt már. Dolgozott egyebek mellett Tony Gatlif filmrendezővel, énekelt az AndoDromban, turnézott a Fanfare Ciocarliaval és részt vett a Global Vocal Meeting nemzetközi projektben is.

A zenekart Moldvai Márk (zenei producer, live electronics, keyboards, percussion), Gábos Barna (kaval, ney, bambusz fuvolák) és Födő Sándor (dobok, percussion) alkotják.

Hallhatjuk a 2018-ban alakult Ötödik évszak formációt is, mely számos elismeréseket tudhat magáénak. A Ne rejtsd el című albumuk, amelyen a Zobor című daluk is szerepel, 2021 januárjában felkerült a legrangosabb világzenei toplistára a World Music Charts Europe-ra. Ez a felvidéki, zoboraljai népdal ihlette szerzeményük is biztos elhangzik majd a koncerten.

Zoboraljai népdal ihlette az Ötödik évszak újdonságát (+VIDEÓ)

 

PROGRAM

Augusztus 31. (szerda)

19.00 Mitsoura Mónika (koncert) /Egressy Béni Városi Művelődési Központ/

 

Szeptember 2. (péntek)

20.00 Táncház - Lakatos Áron és zenekara /Borozó/
Oktatók: Gémesi Zoltán, Horváth Marika

 

Szeptember 3. (szombat)

18.00 Noémo (koncert) /Európa udvar/
20.00 Ötödik Évszak (koncert) /Európa udvar/

 

Szeptember 4. (vasárnap)

16.00 Hazai Esszencia - Generáció Táncegyüttes /Egressy Béni Városi Művelődési Központ/
18.00 Csavar Színház - Villon-Faludy: Megáldva és leköpve mindenütt /Egressy Béni Városi Művelődési Központ, Kiss Péntek József Kamaraterem/

EZ, ATEMPO.sk