Az 50 éves Bogányi Gergely ünnepi hangversenye a tévében

Bogányi Gergely

Január elején ünnepelte 50. születésnapját Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész. Ebből az alkalomból ünnepi hangversenyt adott, amit most a tévében is megnézhetünk.

Bogányi Gergely muzsikával mélyen áthatott közegben nevelkedett, hiszen zenészcsaládból származik. Négyévesen kezdte meg hangszeres tanulmányait, s kiemelkedő tehetségére hamar fény derült. Életútjának egyik legmeghatározóbb pillanata az 1996-os Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen elért első helyezés volt, s ettől fogva művészi pályája töretlenül ívelt felfelé.

2002-ben a finn köztársasági elnök a "Fehér Rózsa Lovagrend érdemkeresztje" kitüntetést adományozta neki, 2004-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1996-ban szülővárosa, Vác, 2007-ben pedig Zebegény avatta díszpolgárává. 2008-ban Junior Prima Díjjal, 2011-ben pedig Prima Díjjal ismerték el munkásságát.

A zongoravirtuóz előadásmódjának romantikus ismérve magával ragadja a hallgatóságot: a költőiség, finomság, vagy éppen az erőteljes indulatok révén olykor kontrollját vesztő, ellenállhatatlan emocionális erő átjárja játékát, és hitelességgel fémjelzi azt.

50 éves Bogányi Gergely, a zongoraművész, aki saját zongorát fejlesztett

A páratlan talentum, Bogányi Gergely 50. születésnapja alkalmából "Apollón szentélyében", a Zeneakadémia díszes Nagytermében ünnepelt, ahol Pjotr Iljics Csajkovszkij meseszép b-moll zongoraversenyével, majd Bogányi első szimfóniájának előadásával örvendeztette meg a hangverseny publikumát.

 

Az Al ula szimfonikus költemény című műben a szerző négy klasszikus tételben meséli el az arab világban megélt élményeit.

Az első tétel a monumentális kősivatag végeláthatatlan dűnéinek magasztos hangvételű meséje.

A második tételben a szórakozás, az ott tapasztalható nyüzsgés, az élet jelenik meg, az arab kávé illata, a jövés-menés, a hétköznapi élet sokszínűsége.

A harmadik tétel az éjszaka zenéje – vibrál a csend, álmodik a föld. A tétel közepén egy egzotikus, magyar és arab hangulatú népdal-imitáció is megjelenik szimbiózisban.

A negyedik tétel az ébredéssel kezdődik, majd megjelenik maga a naphimnusz sajátos magasztos, domináns karakterével és üzenetével.

A finálé, egyfajta győzedelmes vágta, ahol a naphimnusz emblematikus témája visszatér, mintegy kiemelve az egész szimfóniát a földi szférából, így egy magasabb szférába hívva meg a hallgatóságot.

 

A hangversenyről készült felvételt most a tévében is megnézhetjük, január 29-én, hétfőn 21.35-től az M5-ön.

A koncerten közreműködik a Pannon Filharmonikusok - Pécs. Az est karmestere Bogányi Tibor. Az előadásban zenekari szólistaként Bogányi Bernadett fuvolaművész, Clara-Dent Boganyi oboaművész és Bogányi Bence fagottművész is részt vesz.

Roni, ATEMPO.sk
Fotó: Mohai Balázs / MTI