ÚJ KLIP: Rúzsa Magdi animációs kisfilmje - Lesz, ahogy lesz (+SZÖVEG)

ÚJ KLIP: Rúzsa Magdi animációs kisfilmje - Lesz, ahogy lesz (+SZÖVEG)

Egy szép animációs klippel jelentkezik Rúzsa Magdolna, amely ezúttal a Lesz, ahogy lesz című dalához készült. A szerzemény 2018-ban jelent meg az Aduász című lemezén. A szöveget Magdi írta, a zenét pedig Szakos Krisztiánnal közösen szerezték.

„Fogadjátok szeretettel ezt a kedves történetet. Főhősöm Liza és az ő Macskacicója igazán belopták magukat a szívembe. Remélem ti is szeretni fogjátok!

Nézzétek, szeressétek, osszátok, dédelgessétek és persze énekeljétek majd velem a koncerteken.
Nagyon köszönöm minden alkotónak ezt a rajzfilmet. Tényleg nagyon szeretem!❤️”

 

 

Dalszöveg: Lesz, ahogy lesz

Néha arra ébredek
jó lenne sosem halni meg,
de úgyis lesz, ahogy lesz,
lesz, ahogy lesz.
Szilvakék szemed ne csukd le,
tengerében fürössz meg,
de úgyis lesz, ahogy lesz,
lesz, ahogy lesz.

Megpihenni hajadban,
abban a fénylő aranyban,
szitálni csendben, mint a hó, amíg lehet,
lopni semmit a mindenből,
adni mindent a semmiből,
vinni a jót, hinni a szót, amíg lehet.

Néha még elesett tegnapokba lépek,
már rég nem keresett házszámok előtt.
Cipőmről letörli lassacskán az élet,
miközben arcomon nyomot hagy az idő.

Néha arra ébredek,
jó lenne sosem halni meg,
de úgyis, lesz, ahogy lesz,
lesz, ahogy lesz.
Szilvakék szemed ne csukd le,
tengerében fürössz meg,
de úgyis, lesz, ahogy lesz,
lesz, ahogy lesz.

Átjárni szíved zegzugát,
mint huzat házak alagsorát..
Elterülni fű ölén, amíg lehet.
Nyári esték tenyerén
feküdjünk ketten te meg én.
Maradjunk így, maradjunk így,
Amíg lehet.

Néha még elesett tegnapokba lépek,
már rég nem keresett házszámok előtt.
Cipőmről letörli lassacskán az élet,
miközben arcomon nyomot hagy az idő.

EZ, ATEMPO.sk