Valóra vált egy álom - példaképével, Charlie-val készített dalt Giovanni

Valóra vált egy álom - példaképével, Charlie-val készített dalt Giovanni

Egy élő legenda, Horváth Charlie egykori zenésztársának tehetséges fiával, Erb Virgillel, művésznevén Giovannival készített duettet, Evezzünk egy hajóban címmel. A nosztalgiával átitatott, meghitt szerzemény a Liszt Ferenc-díjas előadóművész ércesen karakteres hangjával és Giovanni kellemes énekével mutatja be a régre nyúló emlékeket, családi köteléket.

„Édesapám, Zdroba Dániel és Charlie együtt nőttek fel, egy zenekarban játszottak a ’60-as évek második felében. Ez volt az akkor népszerű Olympia. Amikor megjelent a ’Jég dupla whisky’-vel című album, publikálták kottán is, amit személyesen Charlie adott nekem zongoratanuláshoz. Emlékszem, amikor ezt a kottát gyakoroltam, eszembe jutott, hogy mennyire szeretnék egyszer majd egy közös dalt énekelni Charlie-val. Szinte láttam magam előtt, ahogy a színpadon állunk és énekelünk. Közben felnőttem, másfelé sodort az élet”

– mesélte Giovanni, aki a hetvenhárom éves művészhez hasonlóan egy darabig külföldön élt és költözött Magyarországra, hogy ismét zenei pályáját egyengesse. A tehetséges előadó neve ismerős lehet már a 4U nevű formációból, de kollaborált már Király Lindával, Nagy Adriennel és Varga Viktorral.

 

Charlie és Giovanni

 

Giovanni elárulta, hogy amikor felkereste Charlie-t a zene alapjával, élete egyik legnagyobb és legnehezebb feladata volt együtt dolgozni az énekessel:

„mert ő maga a zene. Még amikor beszél, az is zene. Ahogy levegőt vesz, még az is.”

A családi köteléken túl egyfajta sorsszerűség is felfedezhető az ígéretes előadó és Charlie közt, amiről megosztotta Charlie, hogy:

„Számomra felemelő volt az alkotómunka, hiszen Virgilben fiatalkori énemet látom – mindketten kalandútra indultunk a határon túl és próbáltunk szerencsét, láttam felcseperedni őt, és a kitartó, zenei munkáját, ami most beérni látszik.”

 

Charlie és Giovanni

 

Az újdonság videóklip formájában is megjelenik, ahol látszanak a két zenészgeneráció izgalmas stúdiómunkálatai és régi emlékképek is feltűnnek benne.

 

 

ATEMPO.sk