Ők mutatkoznak be a Fölszállott a páva második élő adásában

Ők mutatkoznak be a Fölszállott a páva második élő adásában

A második élő adással folytatódik a Fölszállott a páva idei gyerekévada, péntek este újabb tizenkét produkciót láthatnak a nézők.

A Duna Televízióban 19 óra 30 perctől sugárzott műsorban a gyerekek ezúttal is négy kategóriában - énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek - mérhetik össze a tudásukat. Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.

 

A második élő adásban a táncos szólisták és táncospárok között

Bistey Boglárka és Farkas Regő László (Pilisborosjenő),
Ifj. Mahovics Tamás (Békés)
és Laczkó Botond (Debrecen) mutatkozik be.

 

A táncegyüttesek közül

a deszki és szegedi gyermekekből álló Tiszavirág Néptáncegyesületet,
Gödöllőről az Urban Verbunkot,
Jászberényből pedig az Árendás Kamara Táncegyüttest (Viganó Gyermektáncegyüttes) láthatják a nézők.

 

Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában

a Komári Puják (Zalakomár),
Szabó Blanka (Debrecen)
és a Sulyom Énekegyüttes (Abaújszántó) lép színpadra.

 

A hangszeres szólisták és zenekarok közül

Csapodi Tádé (Budapest),
Majoros Ditta (Nyíregyháza)
és Németh Csaba Levente (Zsámbék) adja elő produkcióját.

 

A zsűri tagja Sebestyén Márta, Kossuth-díjas népdalénekes; Salamon Beáta előadóművész, népi hegedű tanár, a népművészet ifjú mestere, a Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa; Kocsis Enikő Harangozó-díjas koreográfus, táncművész, a Szentendre Táncegyüttes, a Győri Lippentő és a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője; Eredics Gábor Kossuth-díjas népzenész, akadémikus, a Vujicsics Együttes vezetője, a Zeneakadémia tanára; Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a Honvéd Együttes igazgatója.

A Fölszállott a páva házigazda zenekara a tornaljai Parapács zenekar.

A műsorban egy különleges produkciót, a Maros Művészegyüttes Benedek Elek meséje nyomán megalkotott előadását is láthatják a nézők.

A MTVA és a Hagyományok Háza, valamint szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Fölszállott a páva