„A szív és az akarat megvolt a játékhoz” - Tátrai Tibor gitáros

Tátrai Tibor

Tátrai Tibor Liszt Ferenc-díjas gitáros, érdemes művész több mint 50 éve áll a színpadon, és ötvennél több nagylemezt készített.

1952. április 5-én született Budapesten. Csak 16 évesen kezdett gitározni és mikor "élesben" először lépett a színpadra, Radics Béla, a legendás gitáros szeme elkerekedett a rémülettől.

"Magamtól tanultam gitározni, a technika még nagyon hiányzott, csak a szív és az akarat volt meg a játékhoz" - mondta Tátrai Tibor egy korábbi interjúban.

 

 

"Mindenféle zenei irányzatok" megtalálták, nem másolt senkit a külföldiek közül, de tőlük megtanulta, hogyan kell bluest játszani, "ami persze kreativitás nélkül semmit nem érne". A zene, amelyet akkor előadtak, teljesen új volt, nem játszotta előttük még senki itthon.

Mindig vannak körülötte tehetséges fiatalok - mondta.

Úgy fogalmazott: serdülőként "telibe kaphatta" Radics Béla energiáját, s ahogy teltek az évek, készültek a lemezek, felnőtt mellette két-három gitárosgeneráció, nekik már ő lett "a Radics".

Mesterei között említette még Orszáczky Miklóst (Jackie Orszáczkyt), a Syrius együttes basszusgitárosát, aki 1974-től haláláig, 2008-ig Ausztráliában élt. Azt mondta, csoda történt vele, hogy 20 évesen bekerülhetett Jackie mellé "egy olyan érett bandába, mint a Syrius".

 

 

Mindig olyan helyekre ment, ahol nálánál sokkal jobb zenészek voltak, mivel így tudott fejlődni. Az első profi zenekara Karpátia volt, ezt követte a Tűzkerék, majd a Juventus. A Syriusszal lett volna lehetősége külföldön folytatni a pályáját, Ausztráliába mehettek volna, mindent eladtak, aztán senki nem kapott útlevelet. Ezzel gyakorlatilag szinte vége is lett az együttesnek.

Aztán jött a Mini, utána pedig a Generál együttes. A külföldi fellépésükkel kapcsolatban azt mondta, akkor meg csak ő nem kapott útlevelet, a hivatalos válasz szerint közérdeket sértett, de amikor később utánanézett, kiderült, hogy "egy irodista kislány rossz fiókba tette" az útlevelét. Később beutazta a világot, s bár hívták, és meg is fordult a fejében, soha nem akart másutt élni.

 

 

Játszott még az Új Skorpió, a Hobo Blues Band és a Magyar Atom bandákba, majd 1987-ben saját zenekart alapított Tátrai Band néven, amely máig aktív. Számos zenekar koncertjein, lemezein hallhatjuk játékát, ma is rendszeresen fellép más formációkkal, zenészekkel.

Olyan elismerések birtokosa, mint a Fonogram díj (2011), Petőfi Zenei Díj – Életműdíj (2018) vagy az egészen friss Artisjus életműdíj (2020).

EZ, ATEMPO.sk