Lady Gaga új lemeze május végén jelenik meg

Lady Gaga

Május 29-én jelenik meg Lady Gaga új lemeze. Az amerikai popsztár Chromatica című albuma az eredeti tervek szerint múlt hónapban jött volna ki, előadó a koronavírus-járvány miatt döntött a halasztás mellett.

"Az utazás folytatódik" - fogalmazott a 34 éves Oscar- és Grammy-díjas Lady Gaga a közösségi médiában, a Chromatica új megjelenésének időpontját bejelentve.

Lady Gaga játszhat majd Ridley Scott Gucci-filmjében

Mint a www.rollingstone.com felidézte, Lady Gaga a lemez korábban meghatározott megjelenési dátuma, április 11. előtt néhány héttel döntött a halasztás mellett. Akkori közleményében azt írta,

nem lenne helyes a koronavírus-járvány kellős közepén kiadni ezt az anyagot.

A Chromatica Lady Gaga hatodik stúdióalbuma lesz, az előző, a Joanna négy évvel ezelőtt került a boltokba. Az énekes, dalszerző fellépett volna áprilisban a Coachella fesztiválon, ami a járvány miatt elmaradt. Lady Gaga időközben kreatív igazgatója és kurátora lett a Global Citizen's One World: Together at Home elnevezésű virtuális jótékonysági kezdeményezésnek, amely a COVID-19 kapcsán kibontakozó segélyakciókat támogatja.

 

 

Új anyagára tizenhat dal született, előfutárként a Stupid Love című szám februárban jelent meg. A Chromaticán Elton John, Ariana Grande és Blackpink is közreműködik.

ATEMPO.sk / MTI