Meseautó – a Magyarock Dalszínház musicalje Galántán

Meseautó – a Magyarock Dalszínház musicalje

2020. október 5-én, hétfőn 19.00 órától kerül bemutatásra a Magyarock Dalszínház musical comedy-je Meseautó címmel a galántai Városi Művelődési Központban. Belépő 16 euró. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

Szűcs János bank-vezérigazgató kiábrándult könnyelmű aranyifjú életéből, és frissen vásárolt sportautójával szabadságra indul. Indulna. Ha nem találkozna Kovács Verával, a bank aznap felvett alkalmazottjával. Szűcs szemet vet a lányra, ezért az autót, mint nyereményt szállíttatja a lány lakására, maga pedig sofőrnek ajánlkozik. A Meseautó című legendás film alapján készült musical comedy-ben helyet kaptak a mára mítosszá vált karakterek éppúgy, mint a jól ismert, szállóigévé vált szófordulatok: „egy a párna, egy a részvény”, „A mint Aladár, l, mint Ladár”, vagy a „Mit sütsz, kis Szűcs?”, és mindezt sodró ritmusú dalok kísérik, miközben fenn az égben az angyalok is vigyáznak ránk! A Meseautó, ahogy szeretjük, amilyennek ismerjük – 2020-ra hangolva.

Főbb szerepekben:

Tihanyi Dániel
Kuczmann Ágnes
Petőcz András
Eszlári Judit
Mészáros Tamás
Krncan Milán
Geiler Csaba
Szabó Dávid

Zenéjét szerezte: Bolba Tamás
A szövegkönyvet és a dalszövegeket írta: Szente Vajk és Galambos Attila
Készült Vadnay László és Vitéz Miklós dr. Meseautó című filmforgatókönyve alapján

Rendező: Háda János
Koreográfus: Bakó Gábor

ATEMPO.sk