Kedvenc Színészeink: P. Kerner Edit - a Zenthe Ferenc Színház online műsora (VIDEÓ)

Kedvenc Színészeink: P. Kerner Edit - a Zenthe Ferenc Színház online műsora (VIDEÓ)

2021. február 2-án, kedden folytatódik a Zenthe Ferenc Színház online sorozata. Ezúttal a Kedvenc Színészeink sorozat vendége P. Kerner Edit lesz. A műsor a színház Youtube csatornáján 17.00 órától látható.

 

P. Kerner Edit a Zenthe Ferenc Színház alapító tagja, valamint a színház elődjének mondható Vertich Színpadstúdió működtetésében is részt vett. Számos produkcióban láthatta a salgótarjáni közönség, főként egy minden hájjal megkent palóc asszony szerepében, de akad olyan szerep is, ahol egy igen komoly karaktert kellett megvalósítania, mint például az Augusztus Oklahomában című előadásunkban. Az előadóművészeti tevékenyésgéért Madách-díjat is kiérdemelt. Editet a közeljövőben készülő produkciókban is láthathják még a színpadon.

 

Beszélgetőtárs Susán Ferenc.

 

 

ATEMPO.sk