Kálnay Zsófia és Ujvári Gergely operaestje – folytatódik az online MaszkaBál

2021. február 19-én, pénteken Kálnay Zsófia mezzoszoprán és Ujvári Gergely tenor válogatnak legkedvesebb áriáikból. Népszerű részletek hangzanak el Rossini, Donizetti, Verdi, Erkel, Gounod és R. Strauss operáiból.

A műsort az Eiffel Műhelyház Hevesi Sándor háziszínpadáról az Opera MaszkaBál sorozata keretében 20.00 órától közvetítik élőben online.

 

A budapesti születésű Kálnay Zsófia 7 éves korától tíz éven keresztül hegedült, énekléssel 18 évesen kezdett foglalkozni. 2013-ban szerzett klasszikus énekesi diplomát Temesi Mária, Csengery Adrienne, Oberfrank Péter és Toronykőy Attila növendékeként a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti karán. 2013-ban első helyezést ért el a Simándy József Énekversenyen BA kategóriában, emellett további öt rangos különdíjat is neki ítélt a zsűri. Az Operában 2014-ben mutatkozott be A sevillai borbély Rosinájaként, később Mozart, Mascagni, Wagner, Giordano, Bizet, Erkel és Kodály népszerű operáival bővült repertoárja a dalszínházban.

A kárpátaljai születésű Ujvári Gergely a Nyíregyházi Egyetemen szerzett diplomát német-rajz szakos tanárként, énektanulmányait pedig magánúton végezte. Énekesi pályafutását a Magyar Állami Operaház Énekkarában kezdte 2012-ben, majd kisebb szólószerepekben is feltűnt Verdi, Puccini és R. Strauss műveiben. Első főszerepét, a János vitézt 2014-ben énekelte, ezt követően jelentős operák mellett olyan ritkaságokban is láthatta a közönség, mint Reimann, Rautavaara, Korngold és Wolf szerzeményei.

Az előadás művészeti vezetője: Tóth Erika
Zongorán közreműködik: Dallos Erika
Műsorvezető: Gyüdi Melitta

 

ITT NÉZD ÉLŐBEN

 

Műsor:

Gounod: Faust – Siebel dala a III. felvonásból („Faites-lui mes aveux”) – Kálnay Zsófia
Donizetti: Szerelmi bájital – Nemorino áriája az I. felvonásból („Quanta è bella”) – Ujvári Gergely
Rossini: A sevillai borbély – Rosina cavatinája az I. felvonásból („Una voce poco fa”) – Kálnay Zsófia
Verdi: Traviata – Alfredo áriája a II. felvonásból („Lunge da lei”) – Ujvári Gergely
R. Strauss: Ariadné Naxosban – A zeneszerző áriája („Sein wir wiedet gut”) – Kálnay Zsófia
Brahms: A-dúr intermezzo, Op. 118, No. 2 – Dallos Erika
Erkel: Hunyadi László – László áriája az I. felvonásból („Van néhány nyugodt pillanat”) – Ujvári Gergely
Rossini: Hamupipőke – Hamupipőke és Ramiro herceg duettje az I. felvonásból („Un soave non so che”) – Kálnay Zsófia és Ujvári Gergely

ATEMPO.sk / opera.hu