Takács Nikolas számára megvalósult az az álom, amit elképzelt magának. Azt csinálhatja, amit mindig is szeretett volna és amihez ért.
A soul és R’n’B énekes 1986. június 26-án született Felvidéken, Galántán.
Kiskora óta énekes szeretett volna lenni, 8 évesen részt vett a Pop Aréna tehetségkutatón, amit meg is nyert. Zenei tanulmányait a Pozsonyi Állami Konzervatóriumban kezdte klasszikus ének és hegedű szakon, ezt követően a Kőbányai Zenei Stúdió jazz-ének szakára járt.
Nikolas csupán 19 éves volt, amikor a világhírű jazzdobossal, Jávori Vilmossal együtt zenélhetett. Ezt követően a magyar jazzélet más kiemelkedő alakjaival is lehetősége volt együtt zenélni, többek közt Babos Gyulával, Tony Lakatossal, Emilióval, Charlie-val, Solti Jánossal és még sok méltán híres művésszel.
OTT VOLTUNK: Varázslatos évzáró Takács Nikolasszal (+ INTERJÚ)
2010-ben elindult az X-Faktor versenyen, hogy az egész ország megismerhesse őt és Leonard Cohen Hallelujah című dalával nyűgözött le mindenkit. Nikolas egészen a nagydöntőig vitte, ahol a 2. hely lett az övé.
Az X-Faktor befejezése jelentette az első album megjelenését számára, kiadták az Az első X - 10 dal az élő showból elnevezésű lemezét, és külön öröm, hogy az ő lemeze állt sokáig az első helyen a Mahasz Top 40-es listáján és hogy dupla platinalemez lett 35 000 példányszámmal.
A következő évben több önálló sikeres nagykoncerten lépett fel és megjelent második albuma, A második X – Tíz új felvétel, amin helyet kapott Nikolas A zene kísér majd az úton slágere is.
A Boldogság Te vagy című dala és klipje 2012-ben jelent meg és ebben az évben debütált Music&Soul címmel a Fool Moon zenekarral közös albumuk is. 2013-ban szerepelt első alkalommal A Dal színpadán a Sorry Seems to be the Hardest Word szerzeménnyel.
2014-ben jelent meg az inTime-EP1 és az inTime-EP2 lemeze, Szlovákiában pedig Robert Buriannal közös dala a slágerlisták élére került. A “Rád hangoltam” című dala egy kereskedelmi TV csatorna napi sorozatának főcímdala lett.
Ezt követően Szőke Nikolettával közös projektjükből született két klip, majd közös nagy sikerű koncerteket is adtak a Müpában.
2016-ban megjelent első gyereklemeze Marci és az Évszakok címmel, melynek nem csak előadója, de szerzője is. A lemezen közreműködött Polyák Lilla színész énekesnő, a mesék versek írója pedig K. László Szilvia.
Takács Nikolas különleges lemezbemutatóra készül
Az ötödik nagylemeze Be true and love címmel jelent meg, az albumon nem csak eddigi szerzőtársai zenészbarátai vettek részt, hanem Larry Kimpel és a Grammy díjjas Kirk Whalum is közreműködött egy-egy dalban.
2019-ben nagylemezzel ünnepelte 33 születésnapját, melyet idén Fonogram-díjra is jelöltek. Több alkalommal lépet színpadra a tengeren túl, ahol lemezszerződést is kapott.
OTT VOLTUNK: Takács Nikolas énekétől volt hangos Nagymegyer
EZ, ATEMPO.sk