Ma ünnepli 70. születésnapját a felvidéki Bősi Szabó László aranykoszorús nótaénekes.
Rimaszombatban látta meg a napvilágot 1954. április 22-én. 22 éves koráig Tornalján élt, ott is érettségizett 1972-ben. A nyitrai Pedagógiai Főiskolán szerzett matematika–testnevelés szakos diplomát, 1976-tól Bősön él és nyugdíjazásáig tanárként dolgozott itt.
A zene, az éneklés már gyerekkorától a mindennapok része volt. A Bihari János szlovákiai magyar énekversenyen 1989-ben első helyezést ért el és ekkor indult szóló pályafutása. Énekesként rendszeresen fellép különböző rendezvényeken az egész Kárpát-medencében. Leggyakrabban Dóka Zsuzsával, akivel a felvidéki nótapárost alkotják.
1994-ben énekelt először a Duna tévében és akkor vette fel a Bősi „művésznevet”.
Több mint negyedszázada énekel, egyik alapító tagja a Szlovákiai Magyarnóta Kedvelők Klubjának. Több rádió- és tévéfelvétele készült, hangkazettái után 2010-ben önálló nóta CD-je jelent meg. Ma már szívesen énekel operettet és olasz dalokat is.
1998-ban Aranykoszorús nótaénekes minősítést kapott, míg 2004-ben, ötvenéves születésnapjára, Bős önkormányzata Pro Urbe díjat adományozott neki. 2021-ben Dankó Pista életműdíjjal ismerték el munkásságát (a díjat még 2020-ban hirdették ki).
Roni, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!