Pénteken nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Via Nova Ifjúsági Csoport lévai járási szervezete és a Fiatalok a Garam- és Ipoly mentéért Polgári Társulás szervezésében a „Ki a vagány a vidéken?” tehetségkutató.
A szervezők idén két újabb régióra terjesztették ki a versenyt, lehetőséget adnak a Komáromi- és Vágsellyei járás magyar alapiskolás gyermekeinek is, hogy megcsillogtathassák tehetségüket. Ezáltal a versenyükre már egész Nyitra megyéből várták a jelentkezőket.
A fellépők november 29-én, pénteken 9.00 órától a zselízi Művelődési Otthonban mutatják meg tehetségüket a következő kategóriákban:
1. Magyar népdal
2. Magyar ének (minden, ami nem népdal)
3. Szóló hangszer és Zenekar
4. Modern tánc
5. Magyar néptánc
Idén több mint 40 műsorszámmal jelentkeztek a versenyző közel 20 alapiskolából Farkasdtól egészen Ipolybalogig.
A produkciókat neves zsűri értékeli a következő összetételben:
Bokor Réka - a Jóvilágvan zenekar énekese
Farnbauer Péter - az Elán együttes gitárosa
Lakatos Lili - népdalénekes
Vadkerti Viktor - koreográfus és táncoktató
A verseny védnöke ezúttal is Vadkerti Imre.
A rendezvény célja a fiatal tehetségek támogatása, ezért a nyerteseket olyan értékes nyereményekkel jutalmazzák, mint énekóra elismert tanároknál, hangszervásárlási utalvány, tánctanítás neves tánctanárokkal, valamint néptánc tábor.
Egy újításra is sor került, a verseny legjobbjaival az adventi időszak alatt egy gálakoncerten találkozhatunk december 15-én, Paláston. De a díjazottaknak újra lehetőségük nyílik fellépni a MartFeszten is.
A szervezők hosszú távú célja, hogy az egész Felvidékre kiterjedő, színvonalas tehetségkutatót hozzanak létre.
EZ, ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!