Bogányi Gergely újra Budapesten koncertezik, de hamarosan Felvidéken is hallhatjuk

Bogányi Gergely zongoraestjével folytatódik az MVM Koncertek - A Zongora-sorozat a budapesti Müpában február 12-én.

A koncert első felében három Debussy-mű hangzik el, ezt követi Liszt két keringője, a Mefisztó és a Faust. A szünet után Schumann C-dúr fantáziáját hallhatja közönség.

A koncert különlegessége, hogy Bogányi Gergely a saját maga által fejlesztett és róla elnevezett 296 cm hosszú és 650 kilós, futurisztikus Bogányi-zongora fog játszani.

Ezen a hangszeren mutatkozik be március 26-án Felvidéken, Komáromban is.

A többszörös díjnyertes, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész generációjának egyik legelismertebb egyénisége. A világ legfontosabb koncerttermeiben szerepel, mint a Carnegie Hall vagy épp a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium.

Bármilyen hangszeren szívesen játszik, mint annak idején példaképe, Liszt Ferenc is, hogy zenéjét minél szélesebb közönség elé tudja vinni. Ez a zenélés lényege - mondja, és reméli, hogy egyszer majd a róla elnevezett zongorán is játszhat a Costa del Sol-on.

ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM