A szlovák-magyar Adela Mede második lemeze ott van a Radio_Head Awards díj esélyesei között. A Rádio_FM által 16 éve indított díj célja, hogy elismerjék azokat az előadókat, dalokat, melyek más stílust képviselnek, mint amiket a kereskedelmi rádiókban hallhatunk.
Az eseményre március 15-én, pénteken 19.00 órától kerül sor, és élőben is közvetítik.
Az este folyamán kiderül kik kapják az egyes zenei kategóriák díjait az újságírók szavazata alapján, de fény derül arra is, hogyan szavaztak a rajongók, hallgatók. Eldől kiké lesz az év albuma, év dala cím, ki lesz az év felfedezettje és kié lesz az év debütálása. Átadják az "életműdíjat" is.
Idén a szlovák-magyar Adela Mede második albuma, a Ne lépj a virágra esélyes két kategóriában is. Az Év albuma, valamint a Kísérleti zene legjobb ötösében várja a díjátadót.
Adela Mede zenéjébe igyekszik beépíteni a három nyelvet, amit beszél, az angolt, a szlovákot és a magyart, hogy felfedezze azokat az emlékekhez kötődő hangi váltásokat, amelyeket ezek a nyelvek felidéznek. Énekhangra és elektronikára épülő lemeze nagyon különleges világot teremt, melyben a minimalista és népzenei hatások érezhetők.
Az elmúlt években a díjra nevezettek között volt a Buy Her Sugar debütáló lemeze, a Gwerkova Safari című albuma, valamint a somoraji Varkocs zenekar is. 2011-ben a Gwerkova díjat nyert NADA című albumával, 2021-ben pedig a somorjai Autumn Nostalgie Esse Est Percipi lemezét díjazták.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Adela Mede, Radio_Head Awards
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!