Zsurzs Kati színművésznek ítélték oda a Gobbi Hilda-díjat. Az elismerést a Játékszín Nyolc nő című előadása után a színpadon adta át a díjazottnak Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke.
A díjat a MASZK kezdeményezésére a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a MASZK alapította 2001-ben, a több évtizedes színpadi múlttal rendelkező színészek erkölcsi megbecsülése és társadalmi rangjának emelése céljából.
A Gobbi Hilda Életműdíjat azok a színészek kaphatják, akik hosszú pályafutásuk során állami elismerésben nem részesültek. A díjazottakat a beérkező javaslatokból a MASZK vezetősége mint kuratórium választja ki.
Hegedűs D. Gézát elmondta: az Aase-díjas Zsurzs Katit a Halhatatlanok Társulatának soraiba is megválasztották már, az állami elismerés mégis elmaradt ezidáig. Zsurzs Kati emblematikus szerepei között említette a Fekete város Brigittáját, az Abigél Kis Mariját, A kék madár Tyltyljét, kiemelte, hogy színpadi szerepei felsorolhatatlanok, és nagy tisztelettel és szeretettel adja át a MASZK elismerését valamennyi magyar kollégája nevében.
Zsurzs Kati elsősorban Gobbi Hildának köszönte meg az általa alapított elismerést, majd azoknak a művészeknek, akik életben tartják a díj odaítélését. "Egy szeretetből megszavazott, szakmai szempontból is fontos díj nagyon sokat segít az embernek ezekben a vérzivataros időkben" - hangsúlyozta a színész.
ATEMPO.sk / MTI
Fotó: MTI, Juhász G. Tamás, RTL
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!