Pitti Katalin adventi koncertje Nagyölveden

2019. december 5-én, csütörtökön 18.00 órakor adventi koncertet ad Pitti Katalin, Liszt-díjas operaénekes, Érdemes művész a nagyölvedi római katolikus templomban. Zongorán kíséri Hegedűs Valér.

A persely adományokat szeretettel elfogadják. Hangolódjunk együtt a karácsonyra.

 

Pitti Katalin Szentesen született, a szentesi Szent Anna-templom karzatán énekelt először. Tehetségére korán felfigyeltek. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban Sík Olga, és Bán Melitta oktatták. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (1971-1977) ének illetve opera szakán Sipos Jenő növendéke volt. 1977-2001 között a Magyar Állami Operaház magánénekese volt. Csajkovszkij: Anyegin Tatjána szerepében debütált.

2001 óta szabadúszó. Szereti, ha saját maga irányítja a sorsát. A Nyugat-magyarországi Egyetem docenseként hangképzést oktat Szombathelyen, a Budai Művészházban, valamint Tatán a Menner Bernát Zeneiskolában tanít. Gyakorol, jótékonysági hangversenyeken lép fel, és gyerektáborokat szervez.

Ha néhány perc szabadideje akad, azonnal rohan a lányához és az unokájához. Ennek ellenére fáradtságnak nyoma sincs az arcán, hiszen ahogy ő mondja: a feladatoktól csak erősödik az ember. Ihletett előadói stílussal, szenvedélyes interpretációval teszi emlékezetessé előadásait, koncertjeit. Számos hangfelvétel és lemez kiadása fűződik a nevéhez.

 ATEMPO.sk