Margaret Island koncert Esztergomban - ELMARAD!

ELMARAD! 2020. március 21-én, szombaton koncertet ad a Margaret Island az esztergomi Sportalsóban, a 2020-as Tavaszi turnéjuk keretében. A rendezvény vendégzenekara a The Pontiac.

Kapunyitás 20.00 órakor. Belépő elővételben 2990 forint, illetve a helyszínen 3590 forint. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

A Füstös Bálint, Törőcsik Kristóf és Lábas Viki alapította zenekar a könnyed, pozitív és őszinte üzenetekkel teli popzenéjüknek köszönhetően az akusztikus folkpoptól indulva rövid idő alatt jelentős népszerűségre tett szert. Eső című daluk 2016-os berobbanását követően hamar állandó színfoltjává váltak a kluboknak, fesztiváloknak és rádiós toplistáknak.

Többször zenéltek külföldön, Felvidéken is, számos daluk pedig heteken át volt listavezető a Petőfi rádió toplistáján. Egyszer volt című aranylemezük, illetve Bakancslista c. második albumuk után 2018 szeptemberében kiadták harmadik III című nagylemezüket több közreműködővel.

2014-es alapításuk óta számos más elismerés mellett 2016-ban Fonogram-díjat nyertek az év felfedezettje kategóriában és 2018-ban az év junior könnyűzenei alkotója Artisjus-díjat is megkapták.

 

A The Pontiac zenekar 2017. márciusában indult a Kőbányai Zenei Stúdió növendékeiből. 2017 őszén jelentették meg első lemezüket, a Morning Rain című EP-t, majd 2018-ban - az Öröm a Zene döntőbe jutását követően - megkapták a Hangfoglaló Program induló zenekari támogatását. Ennek segítségével adták ki második albumukat, az Are You Ready Now? című nagylemezt.

A zenekar megalakulása óta rendszeresen koncertezik. Az olyan fesztiválfellépések mellett, mint a Művészetek Völgye, Hello Ugar, vagy Vénégy Fesztivál, folyamatosan tart önálló klubturnét vidéki klubokban (Pécs, Szeged, Győr, Békéscsaba, Veszprém, Szombathely, Budaörs, Kecskemét, Béksécsaba, stb), valamint olyan zenekarok előtt léptek fel eddig, mint az Anna and the Barbies, a Hobo Blues Band vagy Ripoff Raskolnikov. 

ATEMPO.sk