Álomkoncert - Török Ádám éltmű est Budapesten

2020. március 11-én, szerdán kerül sor Török Ádám éltmű estjére Álomkoncert címmel, a régi és új Mini legjobb dalaival. Az est sztárvendégei Tátrai Tibor, Horváth Charli és Kézdy Luca.

Belépő 4999 forinttól 15999 forintig terjed (helyfüggő). Kezdés 20.00 órakor. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők a Budapesti Kongresszusi Központba.

 

Török Ádám a magyar rockélet egyik „ős reprezentánsa”, 70 éves és 50 éve van a pályán. Micsoda kettős évforduló!

Az első, s máig a legnagyobb mítosszal rendelkező zenekara, a Mini, újszerű hangzásával 1968-ban robbant be az akkori „beatzenei életbe”. Kezdetben a pályája csúcsán levő Illés együttes előzenekaraként játszottak, majd jöttek az önálló fellépések és a későbbiekben közös „bulik” az LGT-vel.

Három „kultikus” játszó helyük volt ebben az időszakban. Önálló klub a Bem Rakparton, koncertek az Ifjúsági Parkban és alapítóként a legendás Tabán Fesztiválokon.

Pályája során, több mint kilencezer előadása volt szerte a világban. Külföldön elsősorban Svájcban, Lengyelországban, de jelen volt az USA, Kanada, Ausztria és Olaszország színpadain is. Világhírű zenészekkel játszott együtt: B.B. King, Billy Cobham, Tom Beck, B. Pilleri.

30 különböző, magas színvonalú LP, CD és DVD jelent meg tőle alkotói munkássága alatt. Legsikeresebb dalai, A Gőzhajó, a Vissza a Városba, a Kereszteslovag, beírták nevüket a magyar rocktörténet legkiemelkedőbb számai közé.

Bartók lemeze mind a széleskörű szakma, mind a zeneértő közönség által nyitott fülekre talált.

2004-ben Kereszteslovag című számát beválasztják a világ 1000 legjobb dala közé és ott 4. helyezést ért el. 2016-ban az amerikai zenész szakszervezet a világ 12. legjobb rockfuvolásának ismeri el.

Magyarországon is jutalmazzák kimagasló zenei pályáját. Többek közt:

1991-ben Emerton díj
1999-ben Budapestért díj
2015-ben Budavárért Emlékérem
2017-ben Magyar Érdemrend Lovagkereszt.

Mostani, Kongresszusi Központos koncertjén vendégei az „Ős” és a jelenlegi Mini zenekar tagjai, többek közt: Papp Gyula, Németh Alajos, Németh Károly, valamint Tátrai Tibor, Charlie és Kézdy Luca (hegedű).

ATEMPO.sk