Jelenetek egy házasságból – a Csavar Színház előadása újra Komáromban

Jelenetek egy házasságból – a Csavar Színház előadása

2020. szeptember 13-án, vasárnap 17.00 órától kerül bemutatásra Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból című művéből készült színpadi játék a Csavar Színház előadásában Komáromban, a Jókai Színház nagyszínpadán.

Belépő 10 euró. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

Főszerepben: Gál Tamás (Jászai Mari-díjas), Kiss Szilvia
Rendező: Pataki András (Jászai Mari-díjas)

 

Sokszor szórakoztató, máskor szívszorító jelenetek egy férfi és egy nő szerelmének történetéből. Az első jelenet látszólagos felhőtlen boldogságától jutnak el az egymás ellen forduláson, a teljes felbomlás folyamatán át a megbékélésig, egy újfajta szeretet kialakulásáig, ahol a két ember, Marianne és Johan már nem kiszolgáltatottjai egymásnak, hanem őszinte megértéssel tudnak közeledni a másik felé.

„Három hónapig írtam ezt a könyvet, de egy fél élet tapasztalatai sűrűsödnek benne. Nem vagyok benne biztos, hogy fordítva jobb lett volna. Talán választékosabbnak hatna. Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetre méltók. Egyszerre.” - Ingmar Bergman

ATEMPO.sk