Ördögi angyal – Rúzsa Magdi születésnapjára

Rúzsa Magdi

"1985. november 28-án születtem Vrbas városában, Vajdaságban, első dolgom az volt, hogy ordítottam egy nagyot, nos hát azóta ragaszkodom Én, Rúzsa Magdi a hangomhoz. 2006. május 20-án újjászülettem, mert, hogy megnyertem a Megasztár című vetélkedőt, végre lett közönségem, megnőtt a lelkem és megígértem ezentúl adni fogok, már amit az ember a hangjával adni tud. Semmi mást nem kérek, csak erőt, hogy végig tudjam járni az utamat." - írja honlapján a sikeres énekesnő.

Általános iskolai tanulmányait falujában, Kishegyesen végezte az Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában. Ennek elvégzése után sikerrel felvételizett a szabadkai Egészségügyi Középiskolába, ahol szülészeti nővérnek tanult. Tanulmányai végén – fél év szakmai gyakorlat után – államvizsgát tett.

Magdi kisgyerekkorától fogva énekel. Első igazán meghatározó zenei sikerét 2004-ben szerezte: a zentai Farsangi Ki mit tud-on megnyerte a könnyűzenei kategóriát. Ugyanezekben az években énekesként csatlakozott egy feketicsi amatőr zenekarhoz, a Madness-hez.

2005-ben jelentkezett a TV2 tehetségkutató műsorába, a Megasztár harmadik szériájába, amit 2006-ban meg is nyert.

 

 

A boltokban megjelent az első Magdi nevéhez köthető kiadvány A döntőkben elhangzott dalok címmel, valamint első stúdiólemezét is piacra dobta 2006. november 28-án Ördögi angyal címmel.

2007-es évet végigkoncertezte, s mindemellett ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Aprócska blues című dalával, ami elmondása szerint Kovács Kati Várlak c. dala ihlette a megírásához. A versenyen kilencedik helyezést ért el.

Második önálló stúdiólemeze Iránytű címmel 2008-ban jelent meg, amely aranylemez minősítést ért el. Majd a következő évben, 2009. szeptember 17-én megkapta a magyar állampolgárságot.

2010-ben megjelent a “Gábriel” című dala, amely eredetileg egy horvát dal (Doris Dragovic - Gabrijel) és a magyar változatban is délszláv hangzásvilággal és egy kis gitárjátékkal van megfűszerezve. A dal Geszti Péter magyar szövegével, Novák Péter és Toma Ferenc hangszerelésében hatalmas sláger lett.

 

 

2011-től önálló estet is tart a Pesti Színházban Magdaléna Rúzsa címmel, melynek anyaga lemezen is megjelent.

Ezután kezdte használni a Rúzsa Magdolna névformát a Rúzsa Magdi helyett. Már ezen a néven jelent meg 3. stúdiólemeze 2012-ben Tizenegy címmel.

Tagja volt az M1 A Dal című eurovíziós dalválasztó műsornak 2013-as évadának Csiszár Jenő, Rákay Philip, Rakonczai Viktor és Kovács Kati mellett.

Presser Gáborral már a Megasztár óta kapcsolatban voltak, 2015-től pedig közös turnéra is indultak, mely az Angyal mellettem címet viselte.

 

Rúzsa Magdolna

 

2016. február 26-án és 27-én telt házas koncertet adott az Arénában. Ezzel ünnepelve, hogy tíz éve a pályán van és pont tíz éve nyerte meg az Arénában a Megasztárt. A 10 éves jubileumi Aréna koncertjéről CD és DVD lemez is készült.

Negyedik stúdióalbuma Érj hozzám címmel szintén 2016-ban jelent meg, amelyen nyolc új dal mellett megtalálható a korábban megjelent Április, Tejút és a címadó dal is.

2018. március 13-án, a nemzeti ünnep alkalmával adták át először a Máté Péter-díjat, amely egy könnyűzenészeknek járó állami kitüntetés, a díjazottak között volt Rúzsa Magdolna is.

"32 évesen, amikor az ember tudja, hogy hogyan és honnan indult el, akkor tényleg mond valamit, jelent valamit, hogy engem érdemesnek találtak erre a díjra." - mondta a díjjal kapcsolatban.

 

 

Még ebben az évben napvilágot látott az Aduász című lemeze, amely szintén nagy siker volt olyan dalokkal, mint a Légzés, Hazatalálsz, Lesz, ahogy lesz. 2019-be az énekesnő Presser Gáborral dolgozott közös albumon, amely a Lélekcirkusz nevet kapta.

2020 év végén megjelent 'Angyalkert' című mesekönyve, amiből a tervszerint rajzfil és musical is készülhet.

„A közönség szereti bennem ezt a kettősséget” – hallgasd meg Rúzsa Magdi Karma című lemezét

Eddigi utolsó lemeze, a Karma 2021-ben jelent meg.

"Úgy érzem, a felszabadult, táncos énem jól megfér a mélyebb, érzékenyebb, az inkább a színházi környezetbe illő oldalammal, és a közönség is szereti bennem ezt a kettősséget".

Rúzsa Magdi angolul énekel – hallgasd meg a kézilabda EB hivatalos dalát (+KLIP)

Szintén 2021-ben derült ki, hogy várandós, hármas ikreket hordoz a szíve alatt.

 

 

EZ, ATEMPO.sk