Így szól a The White Stripes slágere több mint ötszáz zenésszel (+VIDEÓ)

Így szól a The White Stripes slágere több mint ötszáz zenésszel (+VIDEÓ)

A kialakult járványhelyzet és korlátozások idén nem tették lehetővé, hogy a Cityrocks csapat újra összehozza Magyarország legnagyobb zenekarát, sőt a kolozsvári flashmobot is elhalasztották 2021-re.

Tavaly, 2019. szeptember 7-én Kecskeméten koncertezett Közép-Európa legnagyobb rockzenekara. Az 500 fős "óriászenekar" koncertjének egy éves jubileumára most egy újabb dalról készült videóklip jelent meg.

Ezúttal a The White Stripes Seven Nation Army című dalát hallhatjuk. A videóban feltűnik a nagymegyeri Wargha Bálint dobos is, az énekeseket pedig Czutor Zoltán, a Belmondo frontembere vezeti.

 

 

A szervező Cityrocks Hungary alapvető célkitűzése – az élő zene és a rock népszerűsítése mellett – egy összetartó, zenét szerető és művelő közösség kialakítása. A Cityrocks Hungary először 2018-ban Szegeden rendezte meg a „rockflashmobot”.

A szervezők évről évre másik nagyvárosba viszik el a produkciót, egyrészt azért, hogy a több száz zenész élő koncertjének hangulatát bemutassák az ott élőknek, másrészt azért, hogy a helyiek is csatlakozhassanak a nagyzenekarhoz.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cityrocks