Cséfalvay Á. András fotóit idén is jelölték a Szlovák Sajtófotó Díjra

Cséfalvay Á. András

Az ATEMPO.sk fotósának, Cséfalvay Á. Andrásnak két fotósorozata is bekerült a 2019-es Slovak Press Photo legjobbjai közé.

Portálunkon számtalan kitűnő képét láthattuk már koncertekről, fesztiválokról, előadókról, zenészekről, viszont a Sajtófotó Díjra két igazán különleges fotóriportja került be, melyekkel már ért el nemzetközi sikereket is.

Idén 189 fotós pályázott a Szlovák Sajtófotó Díjra összesen 2250 képpel. A tíz kategóriában 246 volt sorozat, melyből az öttagú nemzetközi zsűri választotta ki a döntősöket.

Az Ágnesék és a Vivien sorozatok egy kategóriában kerültek a legjobb három közé, ami már magában is nagy siker.

A győzteseket az ünnepélyes díjátadón jelentik be, amelyre október 3-án kerül sor a pozsonyi Prímás palotában.

 

Ágnesék

A szlovák-magyar határtól pár kilométerre fekvő kis faluban, Szalkán él Hangya József és fogyatékkal élő testvére, Ágnes. József egész életét sem járni, sem beszélni nem tudó testvére gondozásának szentelte. Szerény körülmények között élik egyforma mindennapjaikat. Ágnes a napja nagy részét egy babakocsiban tölti.

 

Cséfalvay Á. András - Ágnesék

 

Vivien

Vivien egy 16 éves kislány, aki a gyermekkori autizmus egyik különös típusával küzd. Rendkívül agresszív a környezetével és saját magával szemben is. Kiabál, csíp, rúg, harap. Senkit nem enged közel magához, a szüleit sem. Vivien agressziója először 4-5 éves korában mutatkozott meg, amikor a bútorokba és a falba ütötte a fejét. Egészen addig a szülei nem gondolták, hogy más, mint a kortársai. Az állapota fokozatosan romlani kezdett. A délutánokat otthon, a szobájában, a székéhez kötve tölti. Este gyógyszerekkel képes csak elaludni.

 

Cséfalvay Á. András

 

A SOROZATOK FOTÓIT ITT NÉZHETITEK MEG

 

András Dunaszerdahelyen született, 2011-ben a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen tanári diplomát szerzett, majd 2016-ban Szlovák Műszaki Egyetem Dizájn szakát is elvégezte. Jelenleg fotósként dolgozik és együttműködik több felvidéki portállal, magazinnal.

2017-ben a Slovak Press Photo gáláján részesült elismerésben, amikor is a Művészet és showbiznis kategóriában harmadik helyezés ért el.

2018-ban a Czech Press Photo ünnepélyes gáláján kapott különdíjat a a szenci Nefelejcs Házban készült fotójáért.

Idén pedig a 37. Magyar Sajtófotó pályázat gáláján díjazták, ahol 2. helyezett lett Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia kategóriában az Ágnesék című fotósorozatával és 3. helyezett Emberábrázolás-portré (egyedi) kategóriában a Nefelejcs című pályaművével

Gratulálunk Andrásnak és további sok sikert kívánunk neki.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk