A dalverseny utolsó válogatója következik szombat este, amelyben összeáll az elődöntős mezőny. Ismét tíz produkciót láthatnak a Duna nézői.
Köztük lesz a királyhelmeci Palágyi Ildikó és a Pillangó című dala.
Az utolsó válogató nemcsak azért lesz különleges, mert újabb tíz dal mutatkozik be élőben, hanem, mert az adás végére kialakul az elődöntős mezőny.
A tét a versenyben maradás „Az Év Dala 2022” címért, és már csak öt hely kiadó. Az alábbi produkciók közül négy a zsűripontszámok alapján jut tovább, egy pedig a közönség szavazataival.
Az elődöntőben már akusztikus verzióban hangoznak el az előadások.
Detti - Mihez Kezdjek
Ekanem - Hideg szél
Ketch feat. Pink Edvárd - Börtön
Kontraszt - Éberálom
MattSet - Most vagy soha
Napfonat - Mint a zápor
Palágyi Ildikó - Pillangó
Stage Dives - Bipoláris Egyensúly
Swing à la Django feat. Koszika - Utazás
SwingGirls feat. Niko - Nagy a szívem
A szakmai zsűri a harmadik adásban ismét kiosztotta a legmagasabb adható pontszámot. Ezúttal Oláh Ibolya produkciójára, aki bár azt énekelte Nem adom el, de megvették. Nyári Aliznak Félóra nyár elég volt a sikerhez. Elődöntőbe jutott még a Third Planet Táncol a világ és Solére Másért című dala. A közönség szerint GRETA dala Igazi kincs, amely ötödikként jutott tovább.
A Dal 2022 szombatonként 19:35-től a megújult Dunán!
ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!