A Komáromi Napok keretében Mokos Attila, a Komáromi Jókai Színház friss Jászai Mari-díjas színművésze, a legrangosabb szlovák filmes szakmai elismerés, a Nap a hálóban többszörös birtokosa csillagot kapott a Tatra Mozi előtti sétányon.
Mokos Attila felvidéki színművész Jászai Mari-díjat kapott
Mokos Attila történelmet írt - Felvidéki magyar színészek hozták el a szlovák filmes díjakat
Így Ivan Reitman komáromi származású filmrendező és Kaszás Attila színművész mellett már a harmadik, Komáromhoz kötődő személy, aki ebben az elismerésben részesült.
Az átadón Keszegh Béla, Komárom polgármesterével közösen leplezte le a csillagot a népszerű színművész, akit kolléganője, Kiss Szilvia méltatott az összegyűltek előtt.
Az ünnepség után Mokos Attila legújabb, Hatalom című filmjét nézhették meg az érdeklődők, amely április 20-tól látható a mozikban. Olyan színészekkel szerepel mint Hajdu Szabolcs, Bandor Éva, Kormos Mihály, Oszlík Péter, Olasz István, Vörös Lajos, Láng Annamária, Katona László, vagy Bánfalvi Eszter. A film rendezője Prikler Mátyás, aki szintén jelen volt az újabb csillag átadásán.
Rossz kezekben a hatalom – a mozikban Mokos Attila új filmje
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Tatra Mozi, Komáromi Jókai Színház