A pozsonyi Prikler Mátyás mozija is a szarajevói filmfesztiválon - számos magyar filmet mutatnak be

A hétvégén kezdődő szarajevói filmfesztiválon, ahol ezúttal számos magyar és magyar vonatkozású alkotás kerül bemutatásra. Prikler Mátyás Hatalom című filmje mellett a Műanyag égbolt, az 27 és a Libertate '89 – Nagyszeben is versenybe száll.

Az augusztus 11-től 18-ig tartó szarajevói fesztivál az elmúlt három évtizedben Európa legnagyobb presztízsű seregszemléi közé nőtte ki magát, a vetítéseken évről évre több mint 100 ezer néző vesz részt, míg a nívós szakmai programokat világsztárok és a térség élvonalbeli filmesei közreműködésével rendezik meg.

Prikler Mátyás Hatalom című filmjében két szomszédos ország magas rangú politikusainak találkozóján vadászatot szerveznek. Egy eltévedt golyó megöl egy fiatal fiút. A nyomozással a titkosszolgálat egyik tapasztalt ügynökét bízzák meg. Feladata: megtalálni a gyilkost és meggátolni a média érdeklődését. A szereplők között van a nemrégiben két díjat is kapott Mokos Attila, Hajdu Szabolcs, Bandor Éva, Kormos Mihály, Oszlík Péter, Olasz István, Vörös Lajos, Láng Annamária, Katona László és Bánfalvi Eszter is.

 

 

A filmfesztivál fő versenyében indul Tudor Giurgiu Libertate '89 - Nagyszeben című, román-magyar koprodukcióban készült filmje.

 

 

A dokumentumfilmes versenyprogramban lesz látható Somogyvári Gergő Fanni kertje című munkája, míg a rövidfilmes mezőnyben Buda Flóra Anna 27 című, Cannes-ban és Annecyban is díjazott animációs filmje. A diákfilmek versenyébe Gyimesi Anna Falling és Szelestey Bianka Pragma című alkotása, valamint Erhardt Domonkos Szemem sarka című, a Berlinalén díjazott MOME-s diplomafilmje kapott meghívást.

A Műanyag égbolt című sci-fi animáció a fesztivál In Focus programját gazdagítja.

 

 

Az idén is a szarajevói fesztivál keretében tartják a Talents Sarajevo elnevezésű szakmai találkozót pályakezdő filmeseknek, ahova ezúttal öt magyar fiatal - Farkas Marcell, Paczolay Zsófia, Kungl Zsigmond, Ladányi Jancsó Jákob és Berecz Márton - kapott meghívást.

ATEMPO.sk
Fotó: MPhilms_Filmtopia