Szeretve mind a vérpadig - musical ősbemutató Dél-Komáromban

Szeretve mind a vérpadig - musical ősbemutató Dél-Komáromban

2021. július 24-én és 25-én, szombaton és vasárnap 20.30-kor a dél-komáromi Monostori Erőd színpadán kerül bemutatásra a Szeretve mind a vérpadig című történelmi musical, Seregi Zoltán rendezésében.

Az előadása a Békéscsabai Jókai Színház, a Magyarock Dalszínház, az Esztergomi Várszínház, a Komáromi Jókai színház és a Magyar Történelmi Színház koprodukciója.

Belépő 4000 forint, 3500 forint és 3000 forint. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők. A rendezvény az aktuális óvintézkedések betartása mellett kerül megrendezésre.

2020-ban ünnepeltük Jókai Mór születésének 195. évfordulóját, illetve 310 esztendeje végezték ki Érsekújváron a mű egyik főszereplőjét, Ocskay Lászlót. A Szeretve mind a vérpadig Jókai Mór 1882-ben megjelent történelmi regénye. A mű a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik, és Ocskay László életét dolgozza fel, valamint a korszak számos más fontos történelmi személyei is felbukkannak benne. Az író szertelenül csapongó fantáziával, káprázatos ügyességgel szövögeti, bonyolítja a mese szálait. Nem a történelem Ocskayját, Rákóczi villámát, majd árulóját akarta ábrázolni, hanem a férfit, akit szerettek, egészen a vérpadig.

A drámai konfliktusokat, látványos csatajeleneteket, személyes drámákat, az útkeresést előtérbe helyező zenés darab a magyar sors örökké visszatérő kérdését boncolgatja. Melyik az igazabb út? Mit tehet egy vezető egy kiélezett helyzetben? Hogyan ítélhető meg egy áruló tevékenysége? Végsőkig, az utolsó csepp vérig kell harcolni, vagy tárgyalni kell a jövő reményében? Ezek mellett a legnagyszerűbb emberi érzés, a szerelem mindenható erejét mutatja meg, melyre a mai világunkban ha lehet még nagyobb szükségünk van, mint bármikor.

Főbb szerepekben

Sándor Péter
Kuczmann Ágnes
Csonka Dóra
Sipos Imre
Mészáros Árpád Zsolt
Xantus Barbara
Laklóth Aladár
Makrai Pál
Gieler Csaba

ATEMPO.sk