Bereczki Zoltán akusztikus koncertje Somorján - ÚJ IDŐPONT!

Bereczki Zoltán akusztikus koncertje Somorján

ÚJ IDŐPONT! 2021. augusztus 25-én, szerdán 20.00 órakor a somorjai Korona udvarban (kedvezőtlen időjárás esetén a Városi Művelődési Központban) ad akusztikus koncertet Bereczki Zoltán.

Belépő 14 euró. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők. A rendezvény az aktuális óvintézkedések betartása mellett kerül megrendezésre.

 

Bereczki Zoltán EMeRTon-díjas színész, arany- és platinalemezes, Fonogram díjas énekes, mindemellett zenei producerként is ismerheti a közönség. A Sztárban Sztár első évadának győztese, majd a második, harmadik szériának szakmai zsűritagja. 2001-ben végezte el a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakát, ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel. Számos zenés tv produkcióban vett részt: többek között fellépett a Magyar Televízió „Csináljuk a fesztivált” című műsorában, amelynek egyik sorozatát megnyerte, részt vett a TV2 „A nagy duett” című showjában és 2012-ben felkérték a Megasztár 6 egyik zsűritagjának is. 2014-ben indult útjának Álomkép, Illúzió, Szenvedély majd Csillagkép és Közelebb néven futó turnéja, ahol óriási tömegeket mozgat meg minden alkalommal. A színházi életben is folyamatosan jelen van, a mai napig láthatjuk őt a nagysikerű Lepkegyűjtő vagy a Pillanatfelvétel című darabokban.

ATEMPO.sk