Százszor ölelj még! - Péter Szabó Szilvia születésnapjára

Ma ünnepli születésnapját Péter Szabó Szilvia énekesnő, a NOX együttes frontembere, aki több mint 20 éve van már a pályán.

Szegeden látta meg a napvilágot 1982. szeptember 9-én. Tizenhat évesen kezdett el énekelni az Equinox amatőr együttesben. Egyik fellépésükön az akkori zeneszerzőjük fivére figyelt fel az énekesnőre.

Autodidakta módon tanult énekelni, majd 2001-ben egy újonnan alakult formáció, a NOX énekesnője lett.

 

 

2001. március 15-én Budapestre költözött, és középiskolai tanulmányait magántanulóként fejezte be.

A NOX-szal sok sikert ért el, több zenei díjat, arany- és platinalemezeket tudhat a magáénak. 2005-ben ő képviselte Magyarországot együttesével az Eurovíziós Dalfesztiválon. Számtalan önálló turnét vittek végig Magyarországon hatalmas sikerrel és telt házas koncertekkel.

 

 

2009 végén azonban egy magánéleti válság miatt elköltözött Ausztráliába, és a tervezettnél tovább maradt. 2011-ben áttette a székhelyét Angliába, ahol később, amikor úgy döntött, hogy visszatér a zenei életbe, a Crossfire Managementtel kötött új menedzseri szerződést, és így elkezdett dolgozni az első szólólemezén, amely a Revolution címet viseli, és 2013-ban jelent meg. Ehhez az albumhoz a dalszöveget már többek közt ő maga írta Joe Lawrence, Paul Britt, Sam Barter, Pierre Lewis, MAC1 (Labrinth idősebb fivére), Perri Hawn és a Nu:GEN közreműködésével.

OTT VOLTUNK: Péter Szabó Szilvia felébresztette Ipolyságot

2013-ban hazaköltözött, és aktívan visszatért a magyar könnyűzenei életbe, szóló előadóként. 2016-ban elsp helyezett lett A nagy duettben Pachmann Péterrel. 2020-ban szerepet vállalt a TV2 Sztárban Sztár című műsorában, 2021-ben részt vett az Álomutazó című mesemusical előadásában is. 2022-ben a Csináljuk a fesztivált! műsorban is énekelt.

 

 

2014-ben megismerkedett Völgyesi Györggyel, a Unique együttesből ismert Völgyesi Gabriella öccsével, és abban az évben nyáron nyilvánosságra hozta az énekesnő kapcsolatukat. 2016 tavaszán bejelentette, hogy gyermeket vár, és novemberben kislánynak adott életet, akinek az Emma Viktória nevet adták.

Felvidéken is dübörgött Péter Szabó Szilvia jubileumi turnéja (FOTÓ+VIDEÓ)

2022-ben bejelentették, hogy 13 év után visszatér a NOX, a koncertek mellett egy vadonatúj lemezt is kiadtak.

ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM