Műfajok és korszakok között kalandozhatunk – kezdődik az Öt Templom Advent fesztivál

Műfajok és korszakok között kalandozhatunk – jön az Öt Templom Advent fesztivál

Győr-Újváros templomai és a vallásaikat gyakorló, keresztény és zsidó közösségeik különböző hagyományok szerint várják decemberben a fény születését. Ezek a szokások teszik egyedivé és meghitté ünnepeiket, és emlékeztetnek minket arra, hogy mindannyian tradícióikat őrző közösségek tagjai vagyunk, szokásokkal, amik összekötnek és megkülönböztetnek minket egymástól.

A szervezők, a gyülekezetekkel közösen, ezekre az egy programfüzetbe összegyűjtött, ingyenesen látogatható adventi, hanukai alkalmakra, szertartásokra várnak mindenkit szeretettel vallási hovatartozástól függetlenül. A 13. Öt Templom Advent fesztivált szervező Karzat Színház Nonprofit Kft. további különlegességekkel, templomi koncertekkel, színházi előadásokkal, templomtörténeti túrákkal is készült a gazdag liturgiai programkínálat összegyűjtése mellett.

Idén Johannes Bär (A), a Yagody (UA), Csákányi Eszter, Ember Márk, Kamarás Iván, Nizsai Dániel, a Márkuszínház, Csorba Lóci, Vecsei H. Miklós, Szabó Balázs, Ratkóczi Huba, a The Klezmer Brothers (A), Lakatos Mónika és a Cigány Hangok, a Dés László, a Balázs Elemér Quartett, a Voces4 Énekegyüttes és Mizsei-Takács Zsuzsanna, az Aranyakkord, valamint a Bagossy Brothers Company adják majd egymásnak az újvárosi templomok kilincsét.

A kiemelt programokra érdemes lesz távolabbról is elindulni, hiszen a külföldi fellépők mindegyike csak erre az egy koncertre érkezik Magyarországra és a hazai előadók is mind, az alkalomhoz és a templomi környezethez igazodó alkalmi műsorral készülnek.

A koncertek sorát, a zenész családból származó osztrák Johannes Bär nyitja december 2-án a Kossuth utcai katolikus templomban. Erre az alkalomra, loop station-re, trombitára, tubára, harsonára és havasi kürtre komponált, az alpesi régióból származó adventi és karácsonyi dalokra épülő szerzeményeivel készül. A különleges koncert az Osztrák Kulturális Fórum támogatásával valósulhat meg, csakúgy mint a The Klezmer Brothers 13-i koncertje a zsinagógában.

Európai turnéja utolsó állomásaként érkezik Győrbe, az evangélikus Öregtemplomba december 3-án a Yagody nevű ukrán folkzenekar. Repertoáruk saját hazájuk népzenei gyűjtései mellett a környező régiókból, valamint a Balkánról származó költői dalokból áll, nagyon sokrétű és energikus dallam-, ritmus- és témavilággal.

A szervezők a következő hetekre is számos meglepetéssel készültek, hogy emlékezetessé varázsolják az ünnepi készülődést az öt templom utcájának templomaiban. Egészen december 19-ig várnak mindenkit szeretettel, amikor is a Bagossy Brothers Company Ünnep című karácsonyi műsorával zárják a fesztiválprogramot, hogy aztán visszaadják a templomokat a karácsonyi ünnepi alkalmakra a gyülekezeteknek.

 

Program

December 2. szombat / JOHANNES BÄR (A)
December 3. vasárnap / YAGODY (UA)
December 7. csütörtök / DALVERSEK ADVENTBEN 3.0 - Csákányi Eszter, Ember Márk és Kamarás Iván
December 8. péntek / NIZSAI DÁNIEL: A BÁBJÁTÉKOS
December 9. szombat / MÁRKUSZÍNHÁZ: BETLEHEMI TÖRTÉNET
December 9. szombat / CSORBA LÓCI – VECSEI H. MIKLÓS: KIS HERCEG
December 10. vasárnap / MÁRKUSZÍNHÁZ: GRAND HOTEL
December 13. szerda / THE KLEZMER BROTHERS (A)
December 14. csütörtök / VECSEI H. MIKLÓS: CSEH TAMÁS EST
December 15. péntek / LAKATOS MÓNIKA ÉS A CIGÁNY HANGOK
December 16. szombat / DÉS LÁSZLÓ, BALÁZS ELEMÉR QUARTET, VOCES4 ÉNEKEGYÜTTES, MIZSEI-TAKÁCS ZSUZSANNA
December 17. vasárnap / ARANYAKKORD
December 19. kedd / BAGOSSY BROTHERS COMPANY

ATEMPO.sk