Megint gyalog indultam el. A város egy jó hosszú utcáját választottam, amin szokás szerint nem égtek a fények. Mikor odaértem rögtön kerestem egy jó helyet magamnak. Ahogy üldögéltem és iszogattam, arra jöttem rá, hogy alapvetően négyféle ember jár a Soul Hunterbe: az egyik a jó piáért. Mondjuk ez jogos. A másik a jó csajokért. Mondjuk ez is jogos. A harmadik a jó társaságért. Ez is abszolút játszik. És vannak olyan fanatikusok - remélem, többségben - mint én is, akik a klassz zenéért.
A ParanoiD nyitotta az estét hangolással, majd sörözéssel, aztán kőkemény tetovált rock-kal. Rögtön azt kérdeztem magamtól: nem kéne eljátszaniuk a Black Sabbath Paranoidját is? Erre később kaptam meg a választ. A négyes egyből magával ragadta az én és mindenki figyelmét. Őrült jó riffekkel és virtuóz szólókkal bebizonyították, hogy "vannak még rockerek", ahogy az egyik dalukban éneklik. A koncert végére a színpad előtt táncoltak és őrjöngtek jó néhányan. És a végére jött az általam annyira várt Sabbath nóta is, amit magyar (!) szövegrészlettel énekelt, vagy inkább ordított be a közönség.
A KerecseN volt a másik banda, akit mindenki nagyon várt. A gitáros/énekes/frontember, Varga Zsolt specialitása, hogy kábel nélküli gitárjával berohan a közönség közé, és személyesen valakinek szólózott. Oltári nagy húzás! Az Én vagyok az úr című dallal végleg beírta magát a szívembe a zenekar. És azt hiszem ez volt az a pont, amikor a közönséget is elkapták. Folyamatosan kommunikáltak a rajongókkal. Nagyon interaktívvá vált így az egész happening. A Kerecsen című dal számomra a banda -mondhatni- hivatalos himnusza lett. Bár lehet, hogy ők is annak szánták.
Zsolt provokatívan MIT SZÓL EHHEZ BRÜSSZEL? feliratú trikóban pengetett. Ezt a nóták között többször be is kiabálta a közönség. És hamarosan jött is a banda legtöbb port kavart nótája, amit ők (egy)nyári slágerként konferáltak be. A Vajon mit szól ehhez Brüsszel? egy igazán ütős politikai dal, kőkemény üzenettel.
Tetemesen hosszúra sikerült a ráadás, ahogyan az már szinte hagyomány a Soul Hunterben. De senki sem bánta, sőt! Az utolsó félórában már szinte minden szám után elbúcsúztak, de valahogy mindig vissza lettek rajongva egy következő tombolásra. A Zöld csillag egy ragyogó feldolgozásával zárták le a bulit.
Én meg még ittam mindkét banda egészségére, aztán hazaindultam a sötét úton, paranoiásan, és azon gondolkoztam, vajon mit szól ehhez Brüsszel?
Bódis Attila, ATEMPO.sk
