OTT VOLTUNK: Fruska a színpadon is bizonyított

OTT VOLTUNK: Fruska a színpadon is bizonyított

Idén is folytatódik a Csábi Színházi Esték programsorozat, melynek keretében elsőként a Csemadok Ipolynyéki Alapszervezete mellett működő Mics Károly Színjátszó Csoportot látták vendégül Csábon.

A tavalyi, Mackó című darab után 2020-ban a Fruska című három felvonásos bohózatot állította színpadra a lelkes csapat.

A Hamupipőke-téma egy új változata elevenedett meg a néző előtt. Barry Conners vígjátéka ezúttal is nagy sikert aratott, ahol énektudásukat is megmutatták a fiatal színészek. Olyan ismert dalok csendültek fel, mint az Ott fogsz majd sírni, vagy a Van e szerelmesebb vallomás.

 

Mics Károly Színjátszó Csoport

 

Az előadást ismét Balík Judit rendezte, a színpadon pedig Belá Ramóna, Baráth Petra, Cseri Gábor, Oroszlány Enikő, Pobori Mátyás, Rados Tamás és Szabó Laura mutatta meg tehetségét.

Humoros, színvonalas előadást láthatott a közönség, aminek a részesei lehetnek a március 15-én Pereszlénybe látogatók, ahol szintén bemutatásra kerül a darab.

Pobori Sándor, a Csemadok elnöke elmondta, hogy további igény esetén lehetőségeikhez képest máshol is szívesen előadják a művet.

Sok sikert kívánunk a csapatnak!

 

 

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk