Az idei Fonográf Fesztivál csúcspontja volt az esemény megálmodójának, Lakatos Róbert brácsaművésznek a jubileumi koncertje.
A tizenkettedik évadot ismét Komárom több helyszínen rendezték meg. Szombaton este az Egressy Béni Városi Művelődési Központ színpadán gyűltek össze a komoly- és népzenészek határon innen és túl, hogy az intézmény igazgatóját, az elismert Fonogram- és Harmónia-díjas felvidéki Lakatos Róbertet köszöntsék, aki a napokban ünnepelte kerek, 50. születésnapját.
A népzenétől a komolyzenéig - 50 éves Lakatos Róbert
Az estét Bartók Béla alkotásával nyitotta az ünnepelt, aki számára ő az egyik legnagyobb zeneszerző, aki valaha élt, és aki kinyitotta azokat a kapukat benne, melyek elindították ezen a zenével teli úton.
"Barátság és szeretet van ezen a színpadon. Hisz ezekkel az emberekkel, akikkel ma itt együtt muzsikálunk már hosszú évek óta vagyunk barátok és szeretjük egymást. Remélem, hogy ez a szeretet a színpadról is átjön majd" – mondta a koncert elején a megtelt művelődési központ közönségének Robi.
A színpadon egymást váltották olyan neves népzenészek, mint a füleki Agócs Gergely, Csík János, vagy épp Pál István Szalonna. Bemutatkozott a megújult Esszencia zenekar, melynek tagja lett Lakatos Áron is, Lakatos Róbert fia.
Komolyzenei darabokat a Beliczay Kamarazenekarral játszottak, de nem maradhatott ki a 2004-ben alakult RÉV Zenekar sem Korpás Évával az élen. Táncosként és énekesként pedig Oláh Attila is csatlakozott hozzájuk.
Az este folyamán Laboda Róbert slammer, költő egy verssel lepte meg az ünnepeltet, Gál Tamás színművész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója pedig verssel köszöntötte Lakatos Róbertet.
A végére pedig egy fotó összeállítással idézzük fel az eseményt.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András / ATEMPO.sk